A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
TIZENNEGYEDIK FEJTEGETÉS. Az egyházról. 2. Aliit és tanítás egységéről az egyházban. Ha Jézus Krisztus az emberiséget a vétek- és sötétségből kiszabadítani, és kiragadva szakadozottságából igazság- s szabadsággal biró isteni családba egyesíteni akarta, akkor az egyességnek mindenesetre a szorosan összekapcsolt episco- patusban van külső közvetítője, azaz látható viselője; demi volna e látható egység a láthatlan és szellemi nélkül ? — Az egyház valódi egysége az érzelem, munkásság és remény egységében áll, ez pedig egyedül a vallási meggyőződés egységén alapszik. Kik Jézusban mint Krisztusban hittek, megkeresztelteitek és a hivek közé fölvétettek ; és a kik a hívek közé fölvétettek, azok megegyeztek ezen hitben. Közös meggyőződésük volt egyházi közösségök legmélyebb és volt a képi alapja. Azonban aközös vallási meggyőződés nem csak magában elkerülhetlen föltétele minden vallási egységnek és közösségnek, hanem egyszersmind lényeges következése egy positiv kinyilat ko ztatáshozi csatlakozásnak. Mert csupán ez maga egy positiv kinyilatkoztatás, és épen azért egy igazságot nyilatkoztat ki. Következésképen mindazok, kik egy positiv kinyilatkoztatáshoz csatlakoznak, okvetlenül megegyeznek meggyőződésükben, mivel csak egy az