A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
128 megjelenti nektek 1). És megint: „Ha én el nem menen- dek, a vigasztaló sem jő el hozzátok, ha pedig el- menendek, elküldöm ötét ti hozzátok. Midőn pedig amaz eljövend, megfeddi e világot a bűnről, az igazságról és az itéletrö 1.“ 2) Tehát figyelj : Krisztus már tanított; Krisztus már meggyőzött; Krisztus igéjének megtartására már fölhívott, sat. mi maradt még hátra teendő ? — Mégis Ígéri a Szentleiket, s mondja róla, hogy tanítani, meggyőzni, s emlékeztetni fog. Mire való ez? — Ah épen ez az: még hiányzott Krisztus igéjének szellemi megértése, s az eleven, és a termékeny meggyőződés, stb. mert a tanítványok hallottak ugyan, láttak, hittek , hanem valódilag nem érteitek, elevenen nem éreztek, nem gyakoroltak. Ehhez különösen, Krisztus igéjéhez, s müvéhez fölülről hozzájáruló benső fölvilágositásra, indításra stb. volt szükség. Azért mondatik : a Szentlélek minden igazságra vezé- relend benneteket, megfeddendi e világot, stb. Mit tanit továbbá a Szentlélekröl ? — Fölebb szülöttünk Krisztusnak megszentelő cselekvőségéről, s megmutattuk, hogy a testiség, a földi javak szeretettnek, s lelki gőgnek, általában a régi bünembernek hátrálnia kell, ha a lélek Krisztust magába a hitben fölveszi. De ki eszközli ki ez élő fölvételt, és avval a régi ember szellemi átalakulását? — Ismét azon az Istentől küldött szellemi erő — a Szentlélek. Krisztus azt mondja felöle : „H a ki újonnan nem születik vízből, és Szeri ti é- lekből, be nem mehet az Istennek országába. A mi testtől születik, test az; és a mi lélek- töl születik, lélek az.3) Van tehát Krisztus igéjében s müvében megszenlesitő erő ; hanem, hogy ez az emberben foganatos legyen, a Szentlélek által kell leikébe elevenitöleg átöntetnie. A csupa történeti Krisztus nem hajtja végre a szivek átalakulását; sőt Krisztus ezeket mondá: ez átalakulás- és szellemi újjászületésnek Szentlélek által kell *) *) Ján. 16, 13. 2) Ján. 16, 7. 8. a) Ján. 3,5,6.
