A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Előszó

1

EI ö s z ó.

Ha az emberi nem történetét éber figyelemmel kísérjük, lehellen észre nem vennünk, miként minden kornak volt saját szelleme , melly azt jellemzé és megkülönbözteté. így jelen korunknak is. E korszellem fölfogása már csak azért is elkerülhetlenül szükséges , hogy róla ítéletet hozni, és az iránynak — mellyen haladva talán tévúton jár — ha szükség volna , akadályt vetni, vagy pedig mást adni tudjunk.

Korunk dicsekszik, hogy müveit, hogy fölvilágosodolt. És nem minden alap nélkül. Ugyanis az emberek majdnem minden osztálya teljes erővel igyekszik nem csak önmüveit - ségre szert tenni, hanem azt másoknál is előmozdítani. S valóban egyik fény oldala korunk jellemének, hogy mindazon akadályokat kívánja eltávolítani, mellyek a polgárosodás útját némelly népeknél olly soká elállván, az előbbre haladhatást hosszú időre meggátolták. Azonban korunk koránsem áll még a műveltség azon fokán, hogy magát joggal minden tekintetben műveltnek tartsa. Komolyabb figyelemre méltatván a dolgot, látni fogjuk, hogy korunk, midőn egy tekintetben gyors léptekkel előre halad, másban nemcsak nem tartja meg állását és hátramarad, hanem mindinkább alább látszik szállani. De valljon mellyik tekintetben halad és miben pang ? Erre nem nehéz a felelet. Anyagilag, igaz, korunké a dicsőség, mert az ipar virágzó ál-