Hepp, Johann : Keresztény egyháztörténet a magyar ifjuság számára (Pest, Trattner és Károlyi, 1847)

Első időszak. Krisztuss Jézustól nagy Konstantin első keresztény császárig 1-312

10 hirdette a bűnök bocsánatát, és a megté­résnek keresztségét. Mintegy Illés buzgó- ságával, és lelki erejével hirdeté minden­kinek : „térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa!“ Jézus is Galileából a Jordán mellé jőve Jánoshoz, és magát általa megkereszteltette, hogy mindent mi igazságos, teljesítene. Keresztsége után Jézus a lélektől a pusztába viletett, hol magát imádság, böj­tölés és kisértetés által magas hivatására előkészité. Ezután tizenkét apostolt válasz­tott, kiket azért oktatott, hogy halála után szent müvét folytatnák. Neveik ezek : az első Simon ki Péternek neveztetett, és András annak testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás, és Máté a vámos, Jakab Alfeus fia és Tádé, Simon és iskarioti Judás, ki árulója lett. Hogy magában he­lyezett hitökel megerősítené, magát előt­tük a természet urának mutatta, midőn a kánai menyegzőn első csudáját müveié. Ta­nítványaival egész Judeát bejárta, tanított zsinagógáikban, és hirdeté az Isten orszá­gát, és gyógyított mindenféle nyavalyákat és bajokat. Csudatételei miatt, mellyek kö­zöl csak a halottak fóltámasztását mint legnevezetesebbet említjük, aztán isteni

Next

/
Oldalképek
Tartalom