A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Lerinei sz. Vincze emléklapjai
57 zől is tartották némellyek. Azonban azt kell itt észrevennünk: mikép ha ő maga nem is, a neve alatt kiadott könyvek mégis nagy kisértésre vannak, mellyek sok sértő káromlással telvék, s nem mint másoké, hanem mint az övéi olvastatnak és kedveltetnek ; hogy habár a tévelygés fogalmazásában nem vala is Origenes értelme, annak elhite- tésére mindazáltal Origenes tekintélye hathatósnak látszék.— XXIV. Ugyanaz megmutattatik Tertullian példájából. De épen igy vagyunk Tertulliannal is ; mert valamint amaz a görögöknél, úgy ez a latinoknál könnyen mind- annyiaink közt elsőnek tartathatik. Ugyanis ki volt ezen férfiúnál tanultabb ? ki volt az isteni s emberi dolgokban jártasabb ? ő t. i. az egész philosophiát, a philosophusok minden felekezetét, a íelekezetek szerzőit s védelmezőit minden tanítmányaikkal együtt, az egész törlénettant a többi tanulmányok minden változatosságával együtt bírta csodálandó ész-tehetsége által. Elmével pedig olly mély- s nagy- gyal birt, hogy keveset telt föl magában kivívni, mit kivívni nem tudott volna. Továbbá, ki bírná eléggé magasztalni beszédeit, mellyek ollyannyira telvék sürgető okokkal, hogy az embert akarata ellen is kényszerítik a velők megegyezésre ; mellyekben a hány szó, annyi velős mondás; a hány értelem, annyi győzelem? Tudják ezt: Marcion, Apelles, Praxea, Hermogenes, a zsidók, pogányok, gnosti- kusok s a többiek, kiknek káromlásait számos és vastag kötetei által mint valamelly menykövek által lesújtotta. S mégis mindezek után ez is—mondom ezen Tertullian is — a kath. lútágazatokhoz, vagyis a közönséges és ő«i hithez kevesbbé hú, ékesebben szóló, mint szerencsés vala, később megváltoztatván véleményét végre azt eszközlé, mit sz. Hilar hitvalló ir róla valamelly helyen: »Későbbi hibája által — ugvnond — lerontá hiteles iratainak tekintélyét." És nagy kisérésül volt ő is az egyházban. De erről nem akarok többet nondani. Csak azt említem még meg, miszerint ő Mózes parancsa ellenére az egyházban fölkelő Montanus