A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Az ál s a valódi reformatio
)9a kegyelmet, melly által képesek vagyunk Isten parancsait teljesíteni, és jámborul élni. A bűn által elgyöngített akaratunk önmagától nem birt istenes életre vezetni, Jézus pedig mint főpap nekünk uj életerőt szerzett — a kegyelmet, melly által az ember jobbik része, mellyet a vétek elgyöngített és letartóztatott, visszanyeri hatalmát. Most már lehetséges az embernek a törvényt is teljesíteni (a parancsokat megtartani) úgy, hogy ez őt nem képes többé gyötörni és ijeszteni. Ez oknál fogva azt is mondhatni, hogy Jézus a törvényt megszüntette, a mennyiben t.i. megszerzé a kegyelmet, mellynek segedelmével amazt teljesíthetjük. Jézus királyház ország,mellynek ő feje s ura, az egyház. E- zen országban mindnyájoknak egymással a legbensőbb kötelékkel kell egybekapcsoltatni- ok, hogy mindnyájan egygyé legyenek, mint az Atya velem és én vele egy vagyok, hogy ők is bennünk egygyé legyenek. 0 Ezen egység nem kevesbbé a hitben és a szentségek fölvételében , mint a Krisztus látható helyetteséhez, a római pápához I) I) Ján. 17, 21. Kalb. tan. tál sem vitethetik el. Az Isten egyedül Krisztus kedvéért mint egy takaróval födi el. Az ember belsőkép teljesen vétkes,de Isten őt igaznak tekinti, avagy mint Luther világosan mondja: az igazakban is sok bűn van, de meg nem büntettelik. Továbbá igy taníta Luther: Jézus nekünk nem adá a kegyelmet a törvény- teljesítésére, sem ez által a törvény alól minket föl nem mentett, — nem — ő ezt egészen megszüntette, úgy, hogy a'ke- resztényeket legkeveshbé sem illeti. Ha tehát valaki Mózest tartaná szemeid elébe parancsaival, és ezek megtartását sürgetné , mondd : Menj el a zsidókhoz Mózeseddel,én nem vagyok zsidó. Ha Mózest egy pontban elfogadom, köteles leszek az egész törvényt megtartani, de egy pontocska sem kötelez bennünket Mózesből. Nemcsak az áldozatok törvényei, hanem az egész törvény töröltetett el. Luther hasonlólag mondja, hogy Jézus király, s hogy országa az egyház. De ezen egyházban semmi egység nincs: mert a hit dolgában nem létezik sem hatalom, sem birói hivatal, sem engedelmesség. Ennekokáért ezen ország is csak nevénél fogProt. tan.