A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Aranyszáju sz. János életrajza, és
2 csillagként tündöklő sz. atyák is ! Ezeknek is szent élelök, rendíthetetlen hitök, fénysugárzó erényük, lelki szemeinknek valóban szellemi élveket nyújtanak, — ezek is Isten mindenhatóságát, bölcseségét s határtalan jóságát, megbö- csülhetlen munkálataikban foglalt ihletdus sz. beszédekben s levelekben nyilván hirdetik! — ezek is mint megannyi útmutatók, a kér. vándor lépteit az örökké tartandó dicső hon felé vezető tekervényes szűk utón keresztül védték, s védik a tévedés ellen ! De ha ez a hit, és erény utján haladva, mintegy megátalkodva szemeit mereven a földre tapasztja, s egyedül saját korlátolt eszét követi, s az üdv egére, az egyházra nem tekint föl, a csillagként ragyogó sz. atyák fénysorát útirányul nem választja, eltér az örök üdvösség útjáról , s a tévlanok rengetegjeiben örökre elvesz ! — Egy illy kalauzként méltán szolgálható, — anyaszentegyházunk egének keleti részén ragyogó csillagra találunk sz. Jánosban, ki bájoló ékesszólásáért »aranyszájú” melléknévvel tisztelte- ték meg ! Aranyszáju sz. János Antiochiában 347ik év körül jeles kér. családból származott. Atyja Secundus mint katonatiszt a harcz mezején korán végezte bajnoki életét; maga után hagyván 20 éves fiatal nejét a csecsemős Jánossal. Anlhusa, az ifiu özvegy a jelenleg kisded, de később sz. Jánoshoz méltó anya, másodszori férjhez menésről hallani sem akart, mert feledni férjét a női hü kebel nem tudá. Szive, szerelme már csak egyért lángolt, ő már csak gyermekéért kívánt élni ; s ennek jó s ájtalos nevelésére szentelé napjaik Törekvését áldás koszoruzta; mert az anyai szorgalom hintette magvak, a gyönge gyermek keblében idővel dúsan gyümölcsöztek. — A már 18 éves ifiu Jánosnak az ékesszólásban a nagy hirü Libanus volt oktatója, a bölcsészeiben is a legjelesb tanítókat hallgatá, minek azon üdvös következménye volt, hogy a szép reményű ifiu nem sokára gyakrabban nyilvános szónoklatokat tartván, egész Antiochia környékében közbámulat tárgya lön. Libanus későbben — mint ezt Sosomenus megjegyzi — gyakran mondá barátinak »Nem lett volna nékem méltóbb utódom az ékesszólás tani-
