A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)
Az ál s a valódi reformatio
Függelék. A batholifeusok és protestánsok közt létező ellentanok rövid átnézete. I. Az üdvösség alapítása. Az eredendő bünrőli tan. Kath. tan. Ádám vétke átörökült minden emberre. A kegyelem állapotából az emberek a vétkesség állapotába estek. Ezen velők született rósz erkölcsi tulajdonból származnak a többi vétkek, mint gyökérből az ágak. Az eredendő bűn által továbbá elgyöngültek az embernek erői s tehetségei a mennyeiek megismerésére és a jónak teljesítésére. Eszünk ollyannyira elhomályosodott , hogy Istent és az őt illető dolgokat nem vagyunk képesek tisztán megismerni. A pogányok mégis ismerhették volna Istent müveinek szemlélése által.1) Az akarat meggyöngítetett. A jónak akarása ugyan hatalmában volt, ProL lan. Ádám vétke átörökült minden emberre. Ádám megeste óta az ember természetévé vált a vétek, és meg nem szűnik azzá lenni, mig a test él: mert szükséges tudni, hogy testünk, meddig e földön él, természeténél fogva gonosz és vétkes. Az eredendő bűn által pedig elvesztő az ember erőit és tehetségeit a mennyeiek megismerésére, ugv, hogy a szellemi erőknek még egy szikráját sem birja többé. Az ész egy született bo- hó, mellyel legkisebbet sem vagyunk képesek megismerni. A szabad akaratról szóló tan pedig emberkoholta mese. Az embernek akarata t. i. Isten és a sálán közt közepeit áll, s vezettetni engedi magát mint aló. í) Rom. l, 20.