A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
Somogyi Leopold Márton szombathelyi püspök rövid életrajza
358 halál rideg karját már már érezvén délelőtt sz. mise áldozatát s solosmázási ájtatosságát elvégezvén; délután családját érdeklő irományait vizsgálá, de testidegei gyöngesége miatt elájulva rogyott össze. Magához jővén a főt. káptalan, városi- s növendék papság jelenlétében tévé le ünnepélyesen a róm. kath. hit vallását, s megküzdendő a halál borújával a haldoklók szentségeit is legnagyobb ájtatosság közt föl— vévé a jelenlévők lelki épületére. Következett most a szívemelő látvány, mert most emelé föl utoljára kezeit a szeretett főpásztor megáldandó leborult híveit; látvány, mellyre a közhit életérzetében leborultak ártatlan arczain ezüst gyöngyár patakzék, tanúsítandó keserves vesztét a hitrokon testvérszíveknek. Más nap, azaz téltutó 20-a volt a gyász nap, melly borút vont Szombathelynek sokáig derült egére. Reggel fölkelvén a buzgó püspök ágyából sz. misét szándékozott még most élete végső perczeiben szolgálni ; de gyöngesége miatt ezt nem tehetvén annak szolgálata közben csak ájta- tosan jelen volt, sőt még solosmáját is elvégzé ; délután végre két és három óra között még egyszer fölemelkedve az ima szárnyain a nagy Isten trónjához buzgó fohászok közt, mint a püspöki fényes de terhes méltóságnak vértanúja a halál jéghideg karjai közé hanyatlók, elnyerendő a mindenhatónál érdemei- s szenvedéseinek díját, édes-bús emléket hagyva maga után minden buzgó kebelnek rejtőkében. így hunyt el a nagy püspök korának 74, papságának 51, püspökségének 16 évében. — Hült tetemei a díszes székesegyházba tétettek le ugyan azon hó 26-án a papság s nép fájdalom sajtolta könyezései között. Ott fog nyugodni a boldogult, mig a harsogó trombita szóra föltámadván elfogadandja—élete érdemdús élete örök gyümölcseit.— „Kialudt Ö benne — mint a főt. káptalan halálát jelentvén szívkeservével mondja — a magyar anyaszent- egyház egyik fényes csillaga — 0 benne, ki igazán az Isten szíve szerint való apostoli Férfiú — Főpapi ren-