A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
Az ész mérsékléséről a religio dolgában
de a hazugságok mellyik szatócsa, mellyik pogány vagy zsidó, hozhata vagy hozhat elő annyi hihetőségi indokot, mellyekkel religioját isteni szerzemény- vagy Istentől a régi törvények- s szertartásokban megőrzöttnek bizonyítsa, — a mennyit előhozhatott — s hozhat a keresztény religio ? — Nem kellett tehát Ágostonnak, sőt a katholika anyaszentegyháznak sem félnie, ha előbb— mint belsőleg, mindenek világosan értetnének, — hitet kívánt; mert a többi religio szűkölködik a védveknek olly ereje nélkül, mellyeknél fogva hitelt követelhetne az észbeli ok fölhozása előtt. Azért a korlátokon túljár, midőn a többi észrevételeiben Ágostont fenyegeti, mintha ez minden tárnok nélkül Krisztus-, az ő religioja- és papjainak hivést kívánna. „Ki azt hiszi — Pherepon szavai 597 lap — hogy valamelly religio igaz, azazhogy az Isten imádtatni akar az emberektől épen minden ok nélkül, — az vagy eszelős, vagy annyira együgvü hogy az eszelősöktől nem igen különbözik. Ki ok nélkül hitt neked, ugyanaz , ha t*gy tetszik, ok nélkül nem hiend, és könnyen egyetértend az arianusokkal, ha ná- lok a hatalom, vagy pedig, mi mégroszabb, muha- medanusokkal, a mit valóban tőnek is az afrikaiak Ágoston kimúlta után.“ Nem szándokom nyomozni, miért tért át muhamedan babonaságra Ázsia- s Görögország meg Afrika is. Csupán azt mondom: vakmerőség állítani, hogy az afrikaiak ok nélkül hittek Krisztusban , — az ő religioját ok nélkül tanulták, és azt néhány századok alatt ok nélkül tartották. Azt sem akarom vizsgálni , hány kivételnek vagyon alávetve, és mennyi magyarázatokat kíván ama szabály : Ki ok nélkül hisz neked, szintolly könnyen ok nélkül nem hiend. Mert a zsidók, és mozlemek fiai is többnyire ok nélkül hisznek a saját religiojokat átadó szülőik- és őseiknek, mégis hitök- s véleményeikről nem könnyen hagyják magokat lebeszéltetni. Ha ez azokkal megtörténik, menynyivel inkább megtörténendik a keresztényekkel, s meg is kell történnie ?... Mert a ki Krisztusnak bár ok nél-