A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
18-dik hitbeli oktatása a föltámadás - kath. egyház - és örök életről
40 és a pokol kapui erőt nem vesznek rajta.“ ■) Mind e kettőről jövendölvén nyíltan kimondd Dávid; az élőbbemről ugyan, melly megvettetett: „Gyűlöltem a gonosztevők gyülekezetét.“ i) 2) A másikról pedig, melly építetett, ugyanazon zsoltárban mondja: „Uram szerettem házad dicsőségét“ 3) és azonnal a következőkben: „A gyülekezetekben áldlak Uram.“ *) Elvetve azon egyet, melly «Indában vala, az egész világon Krisztus egyházai nagy számra nőttenek föl, mellyek- ről mondva van a zsoltárokban : „Énekeljetek az urnák uj éneket, az ő dicsérete a szentek gyülekezetében.“ 5) Mikhez hasonlókat monda a látnok a zsidóknak: „Nem kedvellek, úgymond az Ur.“6) És azonnal hozzáadja: „Mert napkelettől napnyugatig az én nevem áldatik a nemzeteknél.“ Ugyanazon közönséges szentegyházról ir Pál Timoteushoz : „Hogy tudjad , mint kelljen neked forgolódnod az Isten házában, melly az élő Isten anyaszentegyháza, oszlopa, és támasza az igazságnak.“ T) XXYI. Minthogy pedig az egyház- (exxlqoice') név különfélékre alkalmaztatik úgy, hogy még az efeziek színhelyére összegyűlt sokaságról is Íratnék: „És midőn ezeket mondotta volna, elbocsátá a gyülekezetét;“ **) tulajdonkép pedig s igazán mondaná valaki, hogy a gonosztevők gyülekezete az eretnekeknek, úgymint marczioniták, manichaeusok, és mások gyülekezete; ennélfogva legóvatosabban adá át neked a hit ekkép hiendőnek : „És a közönséges keresztény anya- szentegyházban ;“ hogy utálandó gyülekezeteket kerülvén ragaszkodjál mindig a közönséges anyaszentegy- házhoz, mellyben ujjászülettél. És ha valaha utazol városokba, ne csak egyszerűen kérdezd az Ur háza (xiiQiaxov') hollétét, (mivel a többi erkölcstelen felekezetek , és eretnekségek is igyekeznek barlangjaikat i) Máté 16, IS. — 2) Zsolt. 25.5. — 3) Ugyan. Zsolt. 8. — 4) Ugyani zsolt. 13. —5) Zsolt. Ut». I. - 6) Maiak. 1,10, — OTim. 1. lev. 3,15. — 8) Apóst, cselek, 10, 40.