A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
18-dik hitbeli oktatása a föltámadás - kath. egyház - és örök életről
38 hű marad az égben, és látja, a mi elkövettetik ; a bűnök mocska is megmarad a testben. Mert valamint a sebnek, habár valami gyógyír használtatik is, megmarad helye : úgy bélyegzi a bűn is a lelket és testet, s a sebhelyek bélyegi mind a kettőn fönmaradnak, és csak azokról töröltetnek le, kik megkereszteltetnek. A lélek és test volt sebeit tehát az Isten a keresztség által gyógyítja, a jövendők ellen pedig ennenmagunkat közönségesen óvjuk meg; hogy a lest e tiszta ruháját őrizzük, nehogy egy percznyi paráználkodás, bujaság, vagy más bűnnek elkövetése által mennyei örök üdvünket veszélyeztessük ; hanem hogy az Isten örök országába szálljunk át, mellyre az Isten mindnyájatokat önnön kegyével méltókká tegyen. XXI. És ezek a halottak föltámadásának bebizonyítására elegendőleg legyenek mondva. Az általunk nektek előadott hitvallás pedig tőletek minden szerénységgel mondassák föl, és emlékező tehetségtekbe vé- sessék. Itt először » Cyrill — elsr.avalntfa hitvallás a fölTitágosítaiidók által mondat ik föl. XXII. Mivel pedig a fölmondott hit emezt foglalja soraiban : „És a bünbánat egy keresztségében a bűnök bocsánatára : és a közönséges anyaszentegybázban : és a testnek föltámadásában: és áz örök életben;“ a keresztség- és bünbánatról előbbeni tanításban (zatfrç- */;cng) szülöttünk, a halottak föltámadásáról mondottak is e mondat miatt : „És a testnek föltámadásában“ megvitattak. Szóljunk tehát a hátramaradtakról a miatt : „És a közönséges anyaszentegyházban ; mellyről minthogy sok mondathatnék röviden értekezünk. XXIII. És pedig közönségesnek (xa&ofaxrj) azért neveztetik, hogy az egész világon a föld végső széleitől más végsőkig terjed szét. És mivel egészen hibát-