A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
Sz. Bernárd életrajza, és
Szent Bernard rlrtrujx». *) Közel hat ezer év hosszú sora merült a múlandóság megmérhetlen oczeánjába, hogy a teremtés csuda munkája bevégeztetett ; eltűntek azok, mint az ég boltozatán úszkáló felleg-darabok, sűrű fátyol leple alá; s csak az emberi észnek adatott az elröppent perczek tágos országába visszapillantani, csak ennek adatott a múlt kor látyolát föllebbenteni hogy az események roppant tömegére futólagos pillanatot vessen, mit ha teszen, két igen különböző epochát talál a leélt evek folyamán. — Az elsőben, melly a világ teremtésével kezdődik, és egész Krisztusig terjed, vastag homály, sőt több—sötétség borongott az emberi nem fölött, erkölcstelenség, s tudatlanság tanyázott közepette. A második ragyogóbb vonásokban tündöklik; mert Jézus, a Megváltó mennyei tanítmányának szétözönlő sugárival szétoszlatá a sötétség mindinkább sűrűsödő fellegét, s isteni tanainak terjesztésével az észt alapos, és üdvös ismeretek bő forrásához, a szivet pedig tiszta , salaknélküli erényességhez vezette. Voltak ugyan a kereszténységet megelőző időszakban is egyes elmék, mellyek fölülemelkedvén babonás *) *) Ezeu életrajz eredeti dolgozat, s csak a tárgy tekinteténél lógva téleték a forditmányok közé. Kútfő: Bibliotheca Manualis Keel. Patrum complectens illorum vitae et gestorum bievianum: operum synopsim: Illustriora testimonia dogmata e c Opus gallice editum A. I). Petro Joseph. Tricalelio Prés. et boet. in univ. vesont. Latio donatum, nolisque brevior, illustrat, ab F.udoxio Philenio S. T. Prof. Tom. 8. Bassani 1783.