A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
Értekezése a megtérésrőll; vagyis az életmegjobbitásáról
50 szentesülésre: nem kisebb hévvel, mint mellyet előbb mutatott az igazságtalanságnak szolgálva a kárhozatra. XV. Azonban már meglévén változtatva az akarat, rabigába vetve a test, s mintegy már kiszárítva a kútfő, és elfojtva a lyuk; még a harmadik, s pedig a legsu- lyosbik van hátra, t. i. az emlékezet kitisztítása, és a szemét kihányása. Mert hogyan esik ki emlékezetemből életem? Ha a hitvány, s vékony hártya az erős tintát egészen beiszsza, utóbb mikép töröltetik le? Mert nem csak felületét fogta meg, hanem egészen átjárta. Hiá- ban igyekezném kivakarni, előbb elreped a papir, mint a szegény betűk kitöröltetnének. Mert az emlékezetet talán a feledékenység megsemmisítné, hogy t. i. mint bolond azokra ne emlékezzem, miket elkövettem. Azonban hogy az egész emlékezet épen maradjon, és mocskai eltöröltessenek, milly eszköz vihetne véghez? Egyedül az élő, sikeres, és minden két élű kardnál hatha- tósb szó: megbocsátatnak néked bűneid '). Zúgolódjék a pharisaeus, és mondja : Ki bocsáthatja meg egyél a bűnöket, mint az Isten? De ki ezt mondja nékem az Isten az : Tudva vágynak nála a bölcse- ség utjai, és általadba azokat Jákobnak az ő szolgájának, és Izraelnek az ő kedveltjének, azután a földön meg jelenék, és az emberekkel társalko- dék'i). Ennek kedvezése törli el a vétket, nem úgy ugyan, hogy az emlékezetből kiessék, hanem mi előbb benne honolni, s azt egyszersmind bepiszkolni szokta, ezután úgy legyen az emlékezetben, hogy azt semmikép be ne mocskítsa. Mert sok vétkekről most meg- emléksziink, mellyeket vagy tőlünk, vagy másoktól el- követteknek tudunk : csakhogy tulajdon vétkeink bemocs- kítnak, másokéi nem ártanak. Miért van ez, ha nem mivel mit ezekben különösen szégyenlünk, nehogy különösen nekünk tulajdonitassék, félünk. Vedd el a kár- hoztatást, vedd el a kevélységet, vedd el a szégyent : ') Lukács VII. 48 - Baruk III. 37-38.