A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
Klobusiczky Péter kalocsai érsek életrajza
340 a kereszt vérlobogója alá szegődött eskiihíí szív, ezernyi a Jézus szent nevére átmelegülő kebel, melly erényvirágokat terem csudaszépségüeket, millyeket előbb halandó létrehozni nem bírt, mert rideg volt szíve, mint a föld, mellyhez olly hűn tapadt. Csak az egek har- matozta Megváltó teremthető mennyei tanja által újra az emberi nemet, csak Ő emelhette föl oda ismét a romlásnak indult halandót, honnan bűne lesujtá. Hasztalan volt az észnek a csillagok sejtelmes országába való szárnyalása; hasztalan a népek erőködése: boldogság nem lön, inig maga a Teremtő alkotmányát boldogítandó egyszersmind teremtinénynyé is nem lett. Ő az út, Ő az igazság, és élet: — a kárhozat tágas pályáján halad, ki hű útmutatását elég esztelen megvetni; hol Ő nincs, ott tév, és bűn tanyáz, ott a halál rémországa lép hatalomba, s a bűnös álom sötétsége nehezül a szemekre. A szent kereszt diadaljele föltűnt édes hazánk egén is; a harczfi vad szivében a szelíd Krisztus — szellem kezdett éledni, és Pannonia oltárairól a vérnélküli áldozat kedves illatja szállongott föl a mindenható Fölségnek fénytrónja elébe. Érezték őseink ez isteni hitnek szent malasztját, és erre építették atyáskodó kezeik vérrel szerzett földjök boldogságát, erre jólétét, virágzását. Ilit és haza ajkukon legszentebb szó, szívökben legdrágább kincs vala. Boszút forralva szökkent föl meleg vérökheves szívökbe, ha hit vagy haza sértetett; egyenlő lelkesedés rózsaláncza fűzte őket össze, ha e kettő áldozatot igényelt, lett volna vérveriték vagy halál az, mit kívánt. De leginkább azok, kiket a Szentlélek rendelt igazgatni az egyházat, leginkább azok voltak , kik hősi bátorsággal védték a magyar Sión kőfalait, és terjesztették szent hévvel hitünk üdvárasztó sugarait. Számtalanok voltak ezek között, kiknek neve a dicsőség fényözönében ragyog, mellyet tisztelettel említ mindenkor az érdemet méltányló lelkes ivadék. Az egyház, és haza e nagy fiainak, kiket örömmel nevezünk mieinknek, díszes seregébe méltán sorozható a csak
