A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
Ötven indok; miért kell a kath. religiót minden egyéb religiónak elébe tenni
144 II. Látván milly kevéssé igényelheti az említett két religió kölcsönös összeköttetésében tekintve az evan- gelika nevezetet, megvizsgáltam valljon megtarthatja-e azt azok mindegyike magában véve. De itt tüstént azon nehézség adta magát elő, hogy lehetlen volt az egyiknek igazsága mellett vivő több okot találnom, mint a másiké mellett, mit mégis szükségkép megkíván az ész, midőn egy dolognak a másik fölötti elsőségéről van szó. — Már pedig mind a két religió csak helytelenül tulajdonítja magának e tiszteletre méltó nevet, a szentirás valamelly mondatára hivatkozva, mellyet kényök kedvök szerint, és pártjok hasznára magyaráznak. A két religió egyike sem nyújt kétségbevonhatlan bizonyító okokat hite csalhatatlanságára, de inkább makacsul szegülnek ellen egymásnak, minthogy az egyik párt ön magyarázatának igazságát vitatja ‘ ), még a másik erősen ragaszkodik a magáéhoz * 2) és igy mindkettő csak személyes nézeteit akarja tekintetbe vétetni. Elegendő ok ar') A protestánsok által gyakran tétetett a kath- egyháznak a szemrehányás hogy minden hitvallással homlokegyenest ellenkezik. E szemrehányás, ha azt mégis voltaké- pen annak mondhatnék, némikép alapos- Valóban a kath- egyház ellenszegül minden más hitvallásnak, állítván, miként egyedül csak ö van az igazság teljes birtokában. De ezért hitének csalhatatlanságát be is bizonyítja, mellyet nem személyes nézetekre vagy emberi magyarázatokra, hanem szerzőjének isteni intézményeire alapít. 2) Minden felekezetek és tévelyek alkotója a magánszellem volt. Minden eretnek tanító elfogultan ragaszkodott ön írási értelmezéséhez, és ezt mindazokra rátolták, kik elég szerencsétlenek voltak tanítványaik közé számoltatni. lm forrása minden megoszlás- és hitszakadásnak,— Mennyivel szerencsésebb a katholikus, ki a sz. írás értelmezését az egyháztól nyeri, mellyet sz- Pál apostol az igazság oszlopának és erősségének nevez, melly az Írást nem magyarázza máskép, mint az apostoloktól öröklött, s a hű és általános hagyomány megerősítette értelemben.