A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)

Ötven indok; miért kell a kath. religiót minden egyéb religiónak elébe tenni

142 ti természeti hajlamunk ellen. Mert a lélek az, a ki megelevenít; a test nem használ semmit. Ján. VI, 64. Mert a kik lest szerint élnek, a testiekről gondoskodnak, a kik pedig lélek szerint élnek a lelkiekről gondoskodnak, De a testnek okossága halált, a léleknek okossága pedig életet és békesé- get szerez. Ugyanazért a testnek bölcsesége az Istennek ellensége; mert az Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem is alkalmatos arra. A kik tehát a testiségnek adják magokat, nem lehetnek kedvesek az Istennek. Rom. VIII, 5—8. Megfontolván a keresztény hit ez elveit mellyeket minden religió elismer, a lehető legnagyobb szigorú­sággal kezdettem a következő elmélkedések vizsgálatá­hoz; és igaz s elmémet túlhaladó indokokra találtam, hogy a rom. kath. religiót elfogadjam, s minden egyéb hitet elhagyak. Ötven Indok. I. Első elmélkedésem tárgya az volt, valljon a kath. hitet lenne-e jobb elfogadni vagy az evangelikát? a mint ez némelly helyeken mind a lutheránusok, mind pedig a kálvinisták által neveztetik '). A ini a katholikát ille­0 Örömmel tapasztaljak, hogy napjainkban illy elmélkedé­sek mindinkább szaporodnak. Ezek csak az óhajtott czélhoz vezethetnek, mert az őszinte vizsgálatot min­dig az igazság föllelése szokta jutalmazni. Eléggé bi­zonyítja ezt több protestánsnak legújabban történt visz- szatérése a kath. egyház kebelébe. Bizonyságai szol­gálhatnak a napjainkban oily számosán megjelenő, és arányilag a korábbi hasonló kíséretekhez, inkább ki- békítő, mint polémiái controversczikkek is, mellyek gyakran rövid idő alatt több kiadást érnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom