Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Elidősülési könyve az eretnekek ellen

illy könnyűség példája. Napjainkban Vlrgilinsból egészen más mese szerkesztetik az anyagot a vershez , a verse­ket az anyaghoz alkalmazva. Végre Ilosidius Geta Me­dea szomorújátékot egészen Virgiliusbúl kölcsönözte. Egy rokonom ugyan ezen költőből egyéb munkái között Cebes számvető tábláját magyarázta. Azok is, kik tulaj­don munkáikat Homerus verseiből össze vissza toldoz- gatván egy egészszé foltozzák, liomerusi foltozóknak szoktak neveztetni. És bizonyára a szent literatura bö- velkedőbb akarminő anyag alkalmaztatására. Sőt merem mondani, hogy maga az irás Isten akaratjából úgy van elrendelve, hogy az eretnekeknek anyagot nyújthasson, mivel olvasom: hogy eretnekségeknek kell lenni, mely- lyek irás nélkül nem lehetnek. XXXIX. De kérdem, kitűi magyaráztatik azoknak értelme, mik az eretnekségekhez tartoznak? az ördögtől tudnillik, kinek foglalatossága az igazság megvesztege­tése , ki magokat a szentségeket is utánozza a bálványok titkaival. Ő is keresztel némellyeket, bizonyára hívőit, s híveit, Ígéri a bűn eltörülését a keresztségben; s ha jól emlékezem, Mithra jegyezi ott meg katonáinak hom­lokait: tart kenyér áldozatot is, és a föltámadásnak ké­pét béhozza, s galylyal ékesíti koronáját. Mit? még fő­papjának is megengedi az egyszeri házasságot? vannak szüzei, vannak mértékletesei is? — Egyébkint ha Nu- ma Pompilius bálványozásit eszünkbe juttatjuk, ha a papi kötelességeket, díszeket, és szabadalmakat, ha az áldozatot illető szolgálatot és eszközöket, és az áldo­zathoz tartozó edényeket, és engesztelő-áldozatok s fo­gadástételek különösségét tekéntjiik, nemde nyilvános, miszerint a zsidó törvény komorságát utánozta az ördög? Ki tehát magokat a dolgokat, mellyekkel Krisztus szent­ségei kiszolgáltatnak, illy vetélkedve törekedett kifejezni a bálványozás dolgában, bizonyosan ugyanaz, és ugyan­azon elmével az isteni dolgok, és keresztényi szentségek eszközeit, értelemről értelemre, szóiul szóra, hasonla­tosságról hasonlatosságra istentelen s vetélkedő hitéhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom