Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Miatyánk

Mi Atyánk.

Ki nem ismeri a vallásosság mennyélveihen elolvadó szívnek lánghevületét, — az ájtatosságot? kinek nem dagadott kehle az érzelemnek ezen kom oly vidám, keser- édes, homályostiszta hahjátékától? Ki nem hallá meg- rezdiilni a léleknek szent hangulatát, nyugodt bensője templomában, s e hangulatra édes lángkönyűit csörKünn a természet istencsarnokában , midőn azúr boltozatán a kikelet bájreggele támad; — Künn tág országa viránytérein , hol az élet hullámzik , zúg, rohan, dalol s mennydörög ; hol az ég zafirvállain a hajnal csillaga, mint az egyház szent helyén a lámpa , ébredésre intve tündököl, hol a rétek szönyegin a feslő violák díszelegnek, s hét szinragyogványban tükrözi vissza a keblükben rezgő harmatcsöpp a nagy nevet, ,,Isten“ és susogják lenge szelletek a szent szót, „szeretet“ hol a hegyormokról lehömpölygő folyamár, keresztül tör mindenen , a hit hatalmaként, és siet, inig a csöndes tenger ölébe nem fogadja; künn, hol a szende éj a föld felét takarja barna függönyével; s mintha a sötétkék ég aranyszemével a szendergő föld felett őrködnék, a holdat tűzi mellére; — itt, óh van-e kinek itt vallásos érzetektől nem dagadott keble ? vagy, ki egy májusi nap reggeléit anyasziv- s barátságról, religio és sír- lialmakról, halál és örökkévalóságról elmélkedvén, és elmélkedvén Istenről lelkének mélyéből ajtatosságra nem gyúladott?

Illy nap hajnalhasadtakor történt , hogy kelet és nyugatról, dél és éjszak felől minded nemzetek, és népekből számosán egy égbe magasodó szilt tövénél messze