Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Beszélgetés az igaz religioról Fénelon s Ramsai közt

13 „lm ez a gondviselés terve általában, s ez úgy szól­ván philosophiája a bibliának. Létezik-e Istenhüz mél­tóbb valami, az emberre nézve vigasztlúsabb e magasz­tos eszméknél? Nem kellene-e azokat valódiaknak óhaj­tanunk, föltéve hogy igazságukat be nem bizonyíthatnék?“ Ekkor én ezt mondám: „Nem szerkezthették-e Mó­zes meg Jézus e gyönyörű rendszert csupán philosophi lélekkel össze minden isteni küldetés nélkül is? Nem koholhaták-e az istenséggeli közlekedésüket, nem azért hogy az embereket megcsalják, hanem törvényeiknek hitelt szerezzenek, s ez által, bennünket a valódi erkül­/ esiségre oktatva, jókká s boldogokká tegyenek?“ Ő erre igy felelt: „Mózes és Krisztus küldetésüket olly természet fölötti tettek által mutaták meg, mik vég­telen bölcseség és hatalom bélyegeit hordják magukon. „Nem hozom föl itt Mózes csudatetteit, nem az ezek történetét ábrázoló könyveknek teljes épségbeni lejutottát egész mihozzánk. Az erre vonatkozó bizonyító okokat ön a meauxi püspöknek Discours sur I' histoire universelle czimii kitűnő jelességü munkájában olvashat­ja. Ebben ő a hagyomány lánczolatát világ kezdetétől fogva kimutatta , s észrevételekkel erősíté, mellyek el­méje messzeható erejét épen úgy jellemzik mint tudo­mányának terjedelmét. „Nem szólok e régi könyvek által megjövendölt tet­tekről, niellyeknek előre láthatása nem csak isteni btíl- cseséget követel, de határnélküli hatalmat is azoknak beteljesítésére. Hlyen volt a pogányok megtérése a ke­reszténység által; mi minthogy az ember szabad egyiitt- munkálásátúl függ, bizonysága annak , miszerint az azt kijelentette Isten az emberi sziveken közülhetetlen hata­lommal bir. „Nem bocsátkozom ama tettdolgok részletébe, mellyek a zsidótörvény onnan föliilrőli eredtét világosan mutatják. Egyenest a kereszténységre térek át. Ha en­nek igazságát bebizonyitúk, a zsidó vallásé is bebizo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom