Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)
O'Connel beszéde a catholicismus jelene s jövendőjéről Nagybritannia s más prot. trtományokban
251 Kedves hallgatóim , úgy vélem olly időt élünk, mellyhen minden jó catholicusnak szigorún kell vigyázni, nehogy valamelly tett által a kibékülés nagy mozgalmát megakaszszuk. Jusson eszünkbe, mikép azok, kik ebben segédkezet nyújtanak, még nem egészen catholicusok; emlékezzünk meg , miszerint köteleztetünk azon szeretet által, mellyel a hozzánk hasonlók iránt kell viseltetnünk, és a felebaráti szeretet szent indulata által törekvéseinket kettőztetni, és azon dolgozni szüntelen, hogy Isten munkája ne csak félig menjen teljesülésbe, s azok kik most csak félig catholicusok, egészen azokká legyenek. Álig van két éve, hogy tiszt. Sibthorp ur a most leirt helyzetben volt: s hol van jelenleg ? Ő már a catli. egyház szolgája. Oh mennyi titkos Sibthorp van még nálunk, kik jól kezdék a munkát, s majdmajd az igazságnak újra sziiletendnek ? Azonban ha e hozzánk kö- zelgésökben részünkről valamelly ellenkezésbe ütköznek, még vissza is riadhatnak! oh ha el nem hagyjuk őket, kétségkívül vissza is jönnek egyházunk kebelébe. Beszéljünk most az oxfordi 'prot. püspök liomiliájá- ról, mellyet papságához irányzott, némelly részei valóban vigasztalással töltik el szívemet; ő elismeri a kibékülés nagy mozgalmát, svaiéban könnyebb is volna tagadni a déli verőfény léteiét, mint tagadni a catholicísmus megifjodását, s a mindinkább növekvő óhajtást vissza térni azon egyházba, melly tíz századig létezett e tartományban, s ugyanaz most is melly akkor vala: hisz épen ez egyike a hitünknek tulajdonított hibáknak, hogy változhatlan, s mindig ugyan az. S úgy van, szent büszkeséggel mondjuk: mi catholicusok mindig ugyanazok vagyunk; vagy tán az igazság nem mindig ugyan az? Bagót tanár tehát igy kezdi beszédét oxfordi papságához: „Négy évemnlt, hogy utolsó beszédemet e szószékről hozzátok intéztem; s ámbár az emberek mindig hajlandók korukban történt dolgoknak, kivált a mely- lyekben ők kisebb nagyobb részt vőnek , fontosságát na- gyitva adni elő : még sem fojthatom el magamba a meg-
