Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)
Az arianusok' története (sz. Athanasius után)
26 elismertetett, jóllehet a’legvilágosabb bizonyítványok vannak ellene — nálok még is jó, ’s gonoszsága által ajánl- tatván barátja a’ császárnak, ’s megvesztegetvén pénzzel a’ bírákat mindent kényük szerint cselekedhetnek. A’ ki pedig gonoszságaiknak ellenszegül ’s Krisztus’ ügyét igazán védi, bár mindenben tisztának s feddhetetlennek érzi magát, bár senkitől sem vádoltatik, mégis őkkoholta okok miatt ’s mint részese az általok rátolt vétkeknek elhurczol- tatik, ’s mint a’ császárnak Nabothkénti megsértője, ennek Ítélete’ hozzájárultával száműzetik. A’ ki pedig pártfogója az eretnekségnek, azt fölkeresvén egyházukba fölveszik. Ellenben javaiktól megúsztatnak, ’s a’ meggyaláz- tatás’ ’s sanyargatások’ minden nemével illettéinek azok: kik az erővel betolakodót el nem fogadják. És a’ mi legcsodálatosabb : azt, kit a’ nép leginkább oliajt, kit mint feddhetetlent ismér, azt a’ császár elűzi, számkiveti; azt pedig, kit sem nem akarnak, sem nem ismérnek, messze vidékről katonáival ’s levelével küldi, kényszerítvén gyűlölni azt, kit mint atyjokat ’s mesterüket a’religióban szeretnek; szeretni pedig azt: kit nem akarnak; gyermekeiket arra bízni, kinek élete ’s erkölcsei elüttök isméretle- nek, sőt ki légyen nem tudják, vagy a’ császárnak nem engedelmeskedvén megbüntettetnék. Ezt cselekszik mostan, de ezt követték el hajdan is az igaz hivök ellen a’ hitetlenek, kik gonoszságok ’s liit- lenségüket az egész földön mindenek előtt nyilvánítják. Mert vádolják bár Athanasiust : de mi roszat tettek más püspökök? mi kifogásuk volt ellenük? kicsoda ’s találtatott-e nálok meghalt Arzenius? kicsoda Macarius presbyter , vagy az összetörött kehely ? mellyik árulkodó meleti- anus? De valamint tetteikből kitűnik, hogy Athanasius elleni vádaskodásaik alaptalanok : úgy Athanasius elleni tö- rekvényeikből kitetszik, miszerint minden, mit másokra fognak, szinte költemény. Vajmi iszonyú vad támadt ezen eretnekség által e’ földön, melly nem csak szavakkal, hanem fogakkal is sértvén az ártatlanokat a’ kiil hatalmat is bérbe fogadta. A’ mi pedig igen csudálatos, mint már mon-