Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)
Fölvilágosodás- és művelődési törekvények a' középkorban (Kath. Stimmen)
145 inukról. Semmi sem történik egyszerre, és a’ természetnek Isten megalapította rendjében nincs ugrás. Esztelen az, ki tavasz-utóban óhajt őszkor érő gyümölcsöt, II. Szem előtt tartva, mikép a’közönséges fölvilágosodás a’ kereszténységre tért európai népek közt általában csak fokonként, és — mint ez már a’ dolog’ természetéből is következik — csak lassan terjedhetett el: ne feledjük azt se , miszerint ezen nehéz és fontos ügy később a’ sajtó’ föltalálása által végtelenül könnyebbült. *) A’ tudományok- ’s művelődésnek terjedésére nézve eme’ legfontosabb találmány előbb a’ nevelő és művelő korunk előtt isméretlen száz akadályokkal vala kénytelen megküzdeni, ’s ezer segédeszközt nélkülözni, mellyek most könnyen használhatók. Most a’ középszerű fej is képes könyvet kiadni, és a’ közönséges ember is csekély költséggel szerezhet egy kis házi könyvtárt; a’ sajtó’ föltalálása előtt pedig ép’ olly nehéz’ volt valamelly irományt közre bocsátani, mint költséges könyvet szerezni. A’ haladás tehát lassú lehetett, mivel az új gondolatok és eszmék többnyire csak szóval közöltettek, és azért soká csak néhányak’ birtokában lehettek, míg lassanként terjedtek messzebbre. Annakokáért csekély eszmélkedést mutat az, ki a’ középkortól — mivel irodalmi szüleményekkel, miként a’jelenkor, pompát nem iizhete, — eltagadja a’ törekvést is a’ szellemi mivellségre, mert az akkori kéziratok’ egész könyvtárai bizonyítják, hogy e’ tekintetben sem volt munkátlanság. Teljességgel alaptalan pedig és a’ történettel homlok-egyenest ellenkező állítás: miszerint az egyházi és világi hatóságok a'nép’ *) Nem mulasztottakéi a protestánsok a’könyvnyomtatás’nagy hatásait, mellynek föltalálása körülbelül csak negyven évvel előzte meg a’ reformatiot, ravaszságból egyedül ennek tulajdonítani, hogy így azt a’ fölvilágosodás’ és műveltség’ előmozdításának dics-ragyogványával környezzék. Munk, IX. köt. 10