Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

•191 megállapítására. Fő terve volt, a* nemességet megalázni, az udvarból ki tiltani —örökös jussait tőle elvenni. Egyéb dolgokban is sok újítást hozott-be: a’ tisztviselők’ szá­mát megkissebbitve majd minden hivatalokban, sokat el- külde közülök; e’ miatt többen kenyér nélkül maradtak — ’s a’ nép’ megelégetlensége mind inkább növekedett. — Nagy szerencsétől megkábulva, nagyra vágyásától megvakítatva, csak arról gondolkodott Struensee, hogy nevét a’Dánus nemesség’lajstromában láthassa; tehát gróf­ságra emeltetett, ’s kabinét-ministerré tétetett, olly te­kintettel, miilyent még senki előtte nem bírt. Hatalma volt parancsolatokat a’ király’ aláírása nélkül — kabinet- pecsétje alatt, — kibocsátni, a’ mit úgy néztek, mintha a’ királyi tekintet’ megsemmisítésére törekednék az által. Most állottStruensee a’ hatalom’ legnagyobb polczán mellyre annyi érdemes férfiak’ szerencséjüknek omladékin keresz­tül tapodva hágott föl; — hanem most kezdődött, hirte­len emelkedett, de rósz alapon fenekűit épülete düledez- ni, és sebes rohonnással siete enyészetére. A’ nép napon­kint nyugtalanabb lön, baráti hidegedni ’s mellőle távoz­ni kezdettek, maga pedig elveszté erőségét, bátorságát, nyugtalansága szerfölött nagyobbodott. Siettette vesze­delmét az állal is, hogy a’ koppenhági rendőrséget párisi módra akarta venni, ekkor még jobban szaporodtak el­lenségei : a’ nép’ gyűlölsége mind inkább fölhevült ellene, — végre ki is ütötte magát. Minden nap veszedelmesebb lett a’ minister’ állapotja. Az angol követ átlátván, minő következéseket vonhat maga után ennek a’ kedvencznek megbukása, az ifjú királynéra nézve, sürgette Struensee- nek eltávozását, mit már ez maga is óhajtott: de a’ ki­rályné erősen ellenkedett a’ tanácsnak. Mindent elköve­tett Struensee, hogy magát bátorságba helyheztesse, az őrök megkettöztettek.— ágyuk rendeltettek a’ fő-város’ több részeiben; meUyből a’ közönség azt következtette, hogy Struensee érezni kezdé azt, hogy megsértette a’ né­pet. Végre kiütött a’ sokáig takarva emésztődött tűz, Bá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom