Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)
Második Rész. Eredetiek
121 £>lyóirás’ 23ik kötetének második füzetében föllépett a’ gyónásról értekező névtelen szerzőre. *) Hány házas-társat, hány egyes ellenséget békéltetett már csak egy lelkes gyóntató atya is össze ? hánynak szer- zette-vissza becsületét ott, hol nem is álmodta. Nem kétlem , elegen lesznek olvasóim között, kik ön tapasztalásukból fogják tudni, ha bár rajtok múlt volna is, talán az üdvösséges intéseket követvén ezen isteni intézetet gyü- mölcsözcetni. Sokkal hathatósabb ösztön a’ gyónás kivált az ifjúságnál az ártatlanság’ meg őrzésére, mint a’ már elkövetett kicsapongások orvoslására. Ugyan is hány, kit a’ szenvedelem vagy indulat, a’test, vagy alkalom már szinte magával sodrott, nem tért magába, ha még ép volt szive e’ gondolatra: meg kell gyónnom, mire vetemedtem? hiszen magamra kell ezt utóbb is vallanom, és majd pirulva hallanom szigorú dorgáltatásomat, és elvállalnom a’ nehéz elégtételt, nem-nem teszem ezt még is, és nem követte-el szándéklott csínját. Igaz ugyan, hogy, nem elég tiszta indító-ok ez, de a’ gyarló ember csak fokonként emelkedik fóljeb. Az erkölsi világban sincs ugrás. Idézésre méltók Marmontelnek eme szavai is: ,,milly üdvösséges óvószer“ úgy mond „az ifjúságnak, ha minden hónapban gyónnia kell? ezen alázatos legtitkosabb hibáiról való önvádolásának szégyenlése talán a’ legszentebb indító’ okoknál is *) Személyes tapasztalásom nem léte mellett is bátorkodom azonban egy pár hiteles kútfőből merített példát fölhozni , éspedig annal jelesebbet hogy az egyikben bizonyos protestáns úrnak, gyónás által történt 50 forintnyi kár-pótlása, nem csak azonnal alamizsnálkodásra bírta őtet, hanem meg is vallatta vele ezen Isteni intézetünk’ fölötte bölcs, hasznos, és foganatos voltát. A’ másikban pedig bizonyos mostan jeles püspöki méltóság által több mértföldnyi távulságra 16 ftnyi károsítás térítetett meg. Ezen példák pedig véletlenül, és tudakolás nélkül jöttek tudtomra.