Első évi munkálatjai a pesti Nevendék papság Magyar Iskolájának - 1. évfolyam (Pest, Beimel József, 1833)
Értekezés Messiásról
180 tőjét, az emberi nem1 Atyát csendes kebelének leg mélyebb hódolása, határtalan bizodalma ’s forró sze- retete által imádván kijelelt cze'Ijához annál könnyebben, bizonyosabban mind maga, mind késő ivadéka közelítsen. De nem sokáig maradhatott ezen eredeti boldogságában, mert leg nagyobb háladatlansággal a’leg szentebb Törvényhozó’ parancsát meg szegvén (melly által a1 jó ’s gonosz tudás fája’ gyümölcsének evése halálos büntetés alatt tiltatott) vétkezik, ’s undok cselekedetének siralmas következéseit azonnal érezni, ugyan is elvesztvén eredeti ártatlanságát, elveszte a- ma’ legbecsesebb tulajdonát, melly által leginkább közel/te Teremtőjéhez, a’ tehetetlenség, tudatlanság, erőtlenség foglalák el elméjét, hogy az, a1 jónak, az ész’parancsainak megesinérésökben hátráltatnék, az akaraton hatalmat vett a’ roszra hajlandóság úgy annyira, hogy az ember magára hagyatván a’jó1 eszközlésére, a' szép erény’ gyakorlására , az Isten1 parancsainak teljesítésükre, az örökkévaló1 imádására ’s buzgó szeretetére, szóval vég rendeltetése1 elnyerésére elégtelen lenne, sőt abból vakmerő cselekedete által mind magára, mind maradékaira nézve végképen ki esnék. Mindazáltal nem engedte a1 véghetetlen Isteni Jóság az embert illy’ szomorú állapotban sinlődni; minekokáért, hogy a1 gonosznak, a1 bűnnek hatalma eldöntetnék ’s az erény1 ingadozó állapotja megerő- sítetnék : az észre nézve szükség volt egy mennyei világosságra, melly által az, a1 jó1 ’s igaz1 megesmé- résére segítetnék, az akaratra nézve szükség volt Is-