Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Lukács László: A hit zarándokútján - az egyház communiójával
A hit zarándokútján - az egyház communiójával 5 a filozófusok Istene mellett döntöttek, szemben a vallások isteneivel, (...) a lét igazságát részesítették előnyben”: a lét igazságát és minden lét alapját. Két alapvető ponton azonban felülmúlták a pusztán filozófiai gondolkodást. Felismerték, hogy a legfőbb létező nem abszolút, önmagába zárt, független hatalomként jelenik meg, hanem kapcsolatokban élő, teremtő hatalom. Meglátták azt is, hogy „a filozófia Istene tiszta gondolkodás, a hitben megismert Isten viszont gondolkodó szeretet: (...) a szeretet isteni. Az igazság és a szeretet ősi azonossága tárul fel itt a szemünk előtt.”7 Élete végéhez közeledve így vall arról a szintézisről, amelyet Szent Ágoston és a platonikusok összevetése nyomán fedezett föl. „Most jött el hozzám is az Ige. Ez ragadott meg engem is. Szükségünk van Istenre, aki beszélt, beszél: az élő Istenre. Arra az Istenre, aki megérinti a szívet, aki ismer és szeret engem. De neki valahogyan az értelem számára is hoz- Zájérhetőnek kell lennie. (...) Hogyan lehetséges ez? - tettem föl magamnak a kérdést. Egyik oldalon itt van a hit Istene, másik oldalon a filozófusok Istene: kizárja-e egyik a másikat, vagy valójában összetartoznak? (...) Ez az egzisztenciális téma megragadott: Igazában mi az én hitem?’’8 1964 adventjében Ratzinger a münsteri katedrálisban tartott konferenciabeszédeiben foglalta össze az akkor újnak számító üdvösségtörténeti szemléletet. Kiinduló kérdése: mi a kereszténység igazi lényege? Válasza: Isten a Logosz; a teremtő, önmagát közlő, megváltó szeretet, aki Krisztusban emberré lett. „Isten teremtő és megváltó terve a történelemben bontakozik ki. Krisztusban a világ és Isten eggyé lett. (...) A történelem valódi értelme tárul fel itt előttünk. Amikor bekövetkezik az áttörés a világ és Isten között, mindaz, ami előtte történt és ami utána következett, megkapja sajátos értelmét a kozmosznak abban a hatalmas mozgásában, amely így bevonódik a megis- tenülés folyamatába, visszatér abba az állapotba, amelyből származik. Az ember e félelmes választási lehetőség előtt áll: vagy csatlakozik ehhez a mozgáshoz, és részt vállal az egésznek értelmében, vagy elutasítja ezt, és akkor az értelmetlenség felé sodródik az élete. Kereszténynek lenni egyszerűen azt jelenti, hogy erre a folyamatra igent mondunk, és beállunk a szolgálatába.”9 7 BEV 124skk. 8 UT 131sk. 9 SCHR 43skk.
