Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában 33 akár a dogmatika oldalán. Ami hiányzik Ratzinger megítélése szerint, az az átfogó és tárgyilagos hermeneutikai koncepció, mely a történeti és a teológiai kritériumokat szintézisbe hozná egymással. A szintézisalkotás feladatának teljesítésében legelső lépésként a történeti exegézis önkritikáját jelöli meg. „Amire szükségünk van, az a kritika kritikája, amely azonban nem kívülről, hanem csak a kritikus gondolkodás önkritikus potenciáljából, a kritikai gondolkodás belsejéből kiindulva dolgozható ki: a történeti exegézis önkritikája, amely a történeti ész kritikájává engedi tágítani magát, a kanti észkritikák továbbvezetéseként és módosításaként.”10 11 A történeti ész önkritikája, éppen a kanti észkritikák nyomán haladva, Ratzinger szerint annak elismerését is megkívánja, hogy az értelmezés nem puszta rekonstrukciója annak, ami volt, hanem az értelmező bevonódását igényli az értelmezettbe. „A tiszta objektivitás abszurd absztrakció. Nem az tesz szert ismeretre, aki távolságot tart (der Unbeteiligte), hanem a bevonódás (Beteiligung) az előfeltétele a megismerésnek. A kérdés csak az, hogy miként történik meg az a bevonódás, melynek során nem az Én kiáltja túl mások hangját, hanem a valamikori múltbelivel (mit dem Damaligen) való belső ‘egyetértés’ (inneres Einverständnis) megtisztítja a fület mások szavának meghallására.”11 A bíboros itt burkoltan a hit aktusának ismeretelméleti és hermeneutikai szerepéről szól, de legalábbis párhuzamot tételez a hitaktus és az értelmező munka között. A skolasztikus meghatározás szerint a hit az értelem egyetértő, beleegyező aktusa a kegyelemtől vezetett akarat indítására. Az értelem hitbeli beleegyezése az isteni igazságba teljesebb ismeretre vezeti az értelmet. Az exegéta értelmező munkájára alkalmazva ez azt jelenti, hogy az értelmezendő szöveg igazságigényébe bevonódva, attól érinteni hagyván magát az exegéta mélyebb ismeretre jut, sőt csak így lesz képes igazán megnyitni fülét arra, amit az általa vizsgált szöveg közöl. 2.2. A történeti-kritikai módszer fő elemei és filozófiai természetű elfogultságai A történeti-kritikai módszer sajátosságainak a föltárásában és előfeltevéseik kritikájában Ratzinger elsődlegesen a bázeli Reiner Blank doktori disszertációjára támaszkodik, mely Martin Dibelius és Rudolf Bultmann formatörté 10 Uo. 22. 11 Uo. 23.
