Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában 31 megfigyelhetők tanítóhivatali megnyilatkozásokban is. Ratzinger három lépésben fejti ki gondolatait. Elsőként látleletet állít fel exegézis és dogma kapcsolatának helyzetéről. Második lépésben Bultmann és Dibelius exegé- zisének példáján mutatja be a történeti-kritikai módszertan fő elemeit, előfeltevéseit és ezek filozófiai hátterét. Végül dogma és exegézis, illetve a Szentírás teológiai és történeti-kritikai módszerű értelmezésének egységbe foglalásához kínál fel szempontokat. 2.1. A diagnózis felállítása és a feladat kijelölése A bíborosprefektus a történeti-kritikai módszert használó exegézis helyzetének történeti alakulását úgy jellemzi, mint amelynek kezdetén a dogma és a hagyományos értelmezés egyformasága alóli felszabadulás élménye és az eredethez való közelebbi hozzáférés ígérete állt. Az üdvtörténet emberi tényezőinek a mind plasztikusabb előtérbe kerülése nem csorbította, hanem még inkább kiemelte Isten cselekvésének nagyszerűségét. Idővel azonban az exegézis „eredményei” egyre áttekinthetetlenebb és zavarosabb képet idéztek elő. A hipotézisek egyre csak szaporodtak, rendre egymást cáfolták, az exegéták mind bonyolultabb anatómiai eljárással elemeire szedték szét a szent szövegeket, míg végül az egyes szentírási könyvek, és maga a Szentírás is elveszteni látszott egészleges alakját. Az üdvtörténet emberi tényezője jelentőségének hangsúlyozása nem egyszer addig a pontig radikalizálódott, hogy követelményként jelentkezett mindent pusztán az emberi és immanens történeti összetevővel értelmezni, s aztán már csak azt kellett valahogy megmagyarázni, hogy ebbe a történetbe Isten eszméje másodlagosan hogyan is szövődött bele. A szentírási szövegek mögötti ősibb források, hagyományok, életformák és közösségek kutatása sok esetben oda vezetett, hogy az elbeszélt bibliai üdvtörténet mögött az „igazi, valódi” történet rekonstruálására törekedtek, mely hipotetikusan rekonstruált történetet azután az értelmezés mércéjének tekintették. Ratzinger röviden vázolja a dogmatika oldaláról kialakult viszonyulási módokat az exegézisen belül végbement ezen folyamattal szemben. Óvatos szisztematikus teológusoknak nevezi azokat (P. Tillich, K. Rahner), akik az exegézis állandóan változó „eredményeire” távolságtartó módon tekintettek, s egyfajta bibliai minimalizmus jegyében dolgozták ki saját rendszerüket. Mások a bibliai szövegeknek az átlagolvasó számára első pillantásra is kézenfekvő, szó szerinti értelmezéséhez igyekeztek visszatérni. E fundamentalizmusra hajló olvasási mód mellett megjelent aztán a hermeneutikai igényű