Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 3-4. szám - A Hagyomány - Török Csaba: A Szentlélek az Egyházban: Dinamikus Hagyomány-olvasat
A Szentlélek az Egyházban 31 2. Ha fenntartjuk, hogy bizonyos okokból kifolyólag az írás nem helyettesítette mindenestül a szóbeli Hagyományt, akkor meg kell kérdeznünk: nem éppen a Tradíció elevensége, folyamat-jellege, dinamikája, vitalitása az a lényegi elem, amiben különbözik a Szentírástól? És ha ez így van, helyes-e, ha a szövegszerű rögzítés révén a Hagyomány kánonja mintegy második „Szentírássá” válik? Odasorakozhat-e a Biblia mellé a katolikus egyházi szokások „Talmudja”? A Trienti Zsinat határozottan síkra szállt a krisztusi eredetű, apostoli átha- gyományozású, a Szentlélek vezetése alatt született és átadott Hagyomány mellett, amely a Szentírással együtt tartalmazza a kinyilatkoztatást (lásd DH 1501). Ez az állásfoglalás azonban nem vizsgálta meg a két valóság egymáshoz fűződő viszonyát (teljesen önállóak, egymástól függőek, elégségesek vagy elégtelenek?), ezért az értelmezések útjai nyitva álltak. A katolikus megújhodás hittudósai között voltak olyanok, akik a Hagyományt a kinyilatkoztatás teljesen önálló útjának vélték, ezáltal mintegy előfeltételezve, hogy a Szentírás önmagában csak részleges (nem csak formálisan, de materiálisán is). Ezen tendenciának legkiemelkedőbb képviselője Bellarmin Szent Róbert, akinél ezt olvashatjuk: ,A Szentírás, jóllehet nem kizárólagosan arra készült, hogy szabálya legyen a hitnek, mégis a hit szabálya, ha nem is teljes, de részleges. A hit teljes szabálya ugyanis Isten Szava vagy Isten Egyházának tett kinyilatkoztatása, amely két részleges szabályra oszlik: az írásra és a Hagyományra.”15 Ez a rendkívül erőteljes és objektiváló hagyományfelfogás sokáig meghatározta a katolikus teológiai gondolkodást. De hogy mindez nem pusztán elvont kérdés, hanem valós gordiuszi csomó maradt továbbra is, azt megmutatja, hogy a túlzóan objektum-központú szemlélet a II. Vatikáni Zsinat előestéjén egyfajta hittani robbanáshoz vezetett, amelynek hullámai igen messzire elértek, s előrevetítették, hogy a hagyományteológia terén - ahol a Szentlélek alanyisága egyfajta statikus állapot identitásbiztosításának a szintjére degradálódott - változásnak kell beállnia. A teológiai diszkusszió aktualitását Mária mennybevétele dogmájának (Assumpta) kihirdetése adta.16 Az ezután felélénkült érdeklődés vezetett el 15 Bellarmin Szent Róbert, Controversía generalis, I, IV, 7. 16 A megkezdődő vitáról részletesen lásd Török, Cs., írás és Hagyomány, 155-167.
