Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)

2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae

80 Török Csaba megbocsátunk. Csakis így lehet megkezdeni az elszenvedett sérülések gyógyulásának a folyamatát, s megtörni az erőszak és ellenerőszak spirál­ját... (...). A múlt sebeit gyógyító kiengesztelt emlékezés révén érhetünk el egy új kezdetet, s ekként válik lehetségessé az új közös jövő. (...) Az ellenségszeretet tehát nem »credo quia absurdum«, hanem »credo quia rationabile est«”.33 Az alaposabb végiggondolás rámutat, hogy a megbocsátás, az irgalmasság gyakorlása s a szeretetet legvégsőkig, az ellenségig való elmenetele nem egzaltáltság, nem is valamiféle vallási ködfelhő, amely nem alkalmazható a valóságban. A történelem, a társas és kulturális viszonyok, de legfőképpen a psziché tanulmányozása rávilágít: amit nem bocsátottunk meg, mérgez minket. Minden egyes alkalom, amikor nem gyakoroltuk az irgalmasságot, emberi mivoltunktól fosztott meg. Minden ki nem engesztelt kapcsolat, vi­szony nyílt sebet képez. Aki megtorló, a tálió-elv értelmében eljáró igazság- tételt követel, az nem az Istenét keresi, hanem csak és kizárólag a saját ma­gáét. Éppen ezért meg is marad a saját magáéban: sérült és beteg lélekkel fog élni, sebei pedig minden egyes nappal szaporodnak, mígnem beborítják tel­jes lényét. Ekkor már valójában félholt, ám mivel nem bocsát meg, szíve nem hajlik az irgalomra, nincs benne könyörület, ezért őt sem lehet meg­érinteni. Még Krisztus sem tud közel jönni hozzá az irgalmas szamaritánus gyógyító érintésével, ezért végül a megbocsátani nem akaró lélek szó szerint pokoli kínok között vergődik. Hiszen minden, amit nem bocsátott meg, a gonoszság uralma alá vetette. Mindenki, aki felé nem volt irgalmas, újabb és újabb az Istentől eltávolító mérföldkő számára. Lehet, hogy legelőször ő szenvedett el sérelmet, de mivel nem indult meg a tökéletes szeretet és irga­lom útján, ezért végül ő lesz az, akiben elhatalmasodik a rossz. Hány ilyen életet látunk magunk előtt: eluralkodott rajtuk a keserűség, a bánat, a szo­morú fájdalmasság, a múlt felemlegetése, a meg nem bocsátás nyomorúsá­ga, a szavak és események éveken, sőt évtizedeken át tartó önmagában for­gatása. Nem csak a nagy bűnösökre, de rájuk is áll Jézus intése az utolsó idők kapcsán: „A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szere­tet” (Mt 24,12). Az irgalmasság biztos recept arra, hogy soha ne hűljön ki bennünk a szeretet, s a gonoszság ne találjon táptalajra lelkűnkben. Ami igaz az egyén szintjén, helytálló a társadalmak vetületében is. Egész embercsoportok, vallási vagy nemzeti közösségek, társadalmak is bele tud­33 Kasper, W., Irgalmasság, 166-167.

Next

/
Oldalképek
Tartalom