Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
80 Török Csaba megbocsátunk. Csakis így lehet megkezdeni az elszenvedett sérülések gyógyulásának a folyamatát, s megtörni az erőszak és ellenerőszak spirálját... (...). A múlt sebeit gyógyító kiengesztelt emlékezés révén érhetünk el egy új kezdetet, s ekként válik lehetségessé az új közös jövő. (...) Az ellenségszeretet tehát nem »credo quia absurdum«, hanem »credo quia rationabile est«”.33 Az alaposabb végiggondolás rámutat, hogy a megbocsátás, az irgalmasság gyakorlása s a szeretetet legvégsőkig, az ellenségig való elmenetele nem egzaltáltság, nem is valamiféle vallási ködfelhő, amely nem alkalmazható a valóságban. A történelem, a társas és kulturális viszonyok, de legfőképpen a psziché tanulmányozása rávilágít: amit nem bocsátottunk meg, mérgez minket. Minden egyes alkalom, amikor nem gyakoroltuk az irgalmasságot, emberi mivoltunktól fosztott meg. Minden ki nem engesztelt kapcsolat, viszony nyílt sebet képez. Aki megtorló, a tálió-elv értelmében eljáró igazság- tételt követel, az nem az Istenét keresi, hanem csak és kizárólag a saját magáét. Éppen ezért meg is marad a saját magáéban: sérült és beteg lélekkel fog élni, sebei pedig minden egyes nappal szaporodnak, mígnem beborítják teljes lényét. Ekkor már valójában félholt, ám mivel nem bocsát meg, szíve nem hajlik az irgalomra, nincs benne könyörület, ezért őt sem lehet megérinteni. Még Krisztus sem tud közel jönni hozzá az irgalmas szamaritánus gyógyító érintésével, ezért végül a megbocsátani nem akaró lélek szó szerint pokoli kínok között vergődik. Hiszen minden, amit nem bocsátott meg, a gonoszság uralma alá vetette. Mindenki, aki felé nem volt irgalmas, újabb és újabb az Istentől eltávolító mérföldkő számára. Lehet, hogy legelőször ő szenvedett el sérelmet, de mivel nem indult meg a tökéletes szeretet és irgalom útján, ezért végül ő lesz az, akiben elhatalmasodik a rossz. Hány ilyen életet látunk magunk előtt: eluralkodott rajtuk a keserűség, a bánat, a szomorú fájdalmasság, a múlt felemlegetése, a meg nem bocsátás nyomorúsága, a szavak és események éveken, sőt évtizedeken át tartó önmagában forgatása. Nem csak a nagy bűnösökre, de rájuk is áll Jézus intése az utolsó idők kapcsán: „A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet” (Mt 24,12). Az irgalmasság biztos recept arra, hogy soha ne hűljön ki bennünk a szeretet, s a gonoszság ne találjon táptalajra lelkűnkben. Ami igaz az egyén szintjén, helytálló a társadalmak vetületében is. Egész embercsoportok, vallási vagy nemzeti közösségek, társadalmak is bele tud33 Kasper, W., Irgalmasság, 166-167.
