Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
64 Török Csaba Az újkor természetesen új összefüggésrendszerbe állította a kérdést. A kan- ti etika egyrészről a sztoikus megközelítés örökösének mutatkozott, másrészt a cselekedetiség szempontjából is a vádlottak padjára ültette az irgalmasságot: ez a jót tevés sértő módja lenne, amennyiben egy olyan jóakaratot fejez ki, amely a méltatlanra vonatkozik, és irgalmasságnak nevezik, és ennek az emberek között... egyáltalán nem szabadna sorra kerülnie”. Csakis a cselekvést kiváltó, méltó és ésszerű együttérzésnek lehet teret nyitni.2 Amikor a kérdés teológiai vetülete kerül elő, Kant Istent magát is bevonja az okfejtésbe, méghozzá egészen sajátos - a Róm 9,18-ra támaszkodó - érveléssel, a legáltalánosabb hitfelfogás szintjére emelve a témát: „Ha viszont úgy képzelnék el e hitet magát, mintha olyan különös ereje és misztikus (mágikus) befolyása volna, hogy - bár tudásunk szerint pusztán történetinek kellene tartanunk - ha átadjuk magunkat neki és a hozzákapcsolódó érzéseknek, akkor képes arra, hogy alapjában jobbítsa meg az egész embert (új emberré alkossa) - úgy e hitet magát közvetlenül az égtől kapottnak kellene tekintenünk (a történeti hit mellett). Akkor pedig végső soron minden, még az ember morális minőségének kérdése is egy feltétlen isteni végzésre fut ki: »irgalmaz, akinek akar, s megátalkodni hagyja, akit akar«, ez viszont betű szerint értelmezve az emberi ész salto mortaléja”.3 A königsbergi filozófus az irgalmasság tényére mutatva tulajdonképpen arról beszél, hogy egy Isten, aki szuverén és az emberi észtől független módon gyakorolja az irgalmasságot, aláássa a racionalitás „tiszta vallási hitének” a rendszerét, megkérdőjelezi az erkölcsöt, s ezzel egy a felvilágosodás szemében csakis veszélyes s érzelgős babonaságnak nevezhető hit-torzszülöttet hoz létre. így nem születik meg az a gyakorlati ész által vezérelt alany, aki a ráció fényénél, a megedzett erkölcsiség útján válna jobbá. Ekként a kegyelem rendje roncsolná az ész világát, amelyen belül kell elhelyezkednie a vallásnak is. Ezért beszél a puszta kultuszokról, a „kegyekért való folyamodást” hirdető, túlhaladandó vallásokról, melyekben „az ember azzal kecsegteti magát, hogy Isten örökre boldoggá teszi (a bűnbocsánat által) anélkül, hogy jobb emberré kellene válnia, vagy, ha ezt lehetetlennek tartja, akkor azzal, hogy Isten jobb emberré teheti anélkül, hogy ő maga az imádkozáson kívül valamit is tenne ezért”.4 Amire szükség van, az a „moralitás, tehát a jó életvitel” vallása, amelynek Istenképe 2 Idézi: uo. 754. 3 Kant, I., A vallás a puszta ész határain belül (ford. Vidrányi, K.), Ill, VII [Az egyházi hitnek a tiszta vallási hit egyeduralmába való fokozatos átmenete Isten országának közelítését jelenti], 2; http://mek.oszk.hu/06600/06616/html/ (2016.06.05.). 4 Uo. I, Általános megjegyzés [A jóra való eredeti képesség erejébe való visszahelyezése].
