Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
Torok Csaba Apologia misericordiae „Mert halál lakik és lakik szívedben irgalom is; de nékem nincs reménység, mert csak a halált tudom megtalálni”. (Michelangelo Buonarroti) A méltán híres olasz művész, Michelangelo Buonarroti - Babits Mihály által magyarított - szonettje furcsa képpel írja körül a szerelmet: a nő, a vágyott és kívánt, „szép és büszke bálvány”, hatalmas márványtömb, benne „rejlik szívemnek minden kínja s vágya”. Csakhogy „művészetem gyenge, hogy kivájja / a boldogság szobrát”. Miért van ez így? Miért, hogy a boldogságot állító emberi lét boldogtalanságra van kárhoztatva? Nem az elérhetetlen szépség, nem is az elégtelen érzelem, „nem a sorskeménység / vagy balszerencse, végzet, vagy akármi...” a hibás. A létezés szívében ott a halál - ez a tény. S ott az irgalom - ez az ígéret, de rögtön hozzátehetjük: készség, küzdelem és döntés is. Megszületik-e a dinamika, a hatalmas mozgás, amely átemel a tényszerű rosszon? Megszólal-e valami erősebb, nagyobb hang, amely kaput nyit a halál csöndjének a falán? Vagy meg kell elégednünk a factum mor- tuum-mal? Egyesek szemében talán túlságosan lírai a téma bevezetése, mindazonáltal a fenti reneszánsz idézettel már bepillanthatunk egy olyan kérdéskör legbensőbb köreibe, amely az elmúlt ötszáz év során egyre akutabbá vált, s mára valódi teodíceai problémává nőtte ki magát: Van-e irgalom a világban? Sőt: Lehet-e, jogos-e, hogy legyen bármiféle irgalmasság? Szemközt a világégésekkel, népirtásokkal, az igazságtalanság rendszereivel, a kizsákmányoló gazdasági mechanizmusokkal, az embert megnyomorító rezsimekkel, a szabadságot alattomos és csöndes módon felszámoló eszmékkel - szabad-e egyáltalán még irgalmasságról beszélni? Nem egyenértékű ez azzal, mintha az amúgy is győztesnek, az amúgy is a gyöngét eltiprónak, a gyilkosnak adnánk utólag erkölcsi felmentést, sőt, olcsón nyert morális megdicsőülést? Ha „az Isten megbocsát”, nem pecsételi-e meg véglegesen az általa alkotott világ igazságtalanságát, rosszaságát, undokságát? Nem az lenne a dolga, hogy küzdjön a gonosz ellen? Ám történelmi tapasztalatunk azt mutatja sokak szemében, hogy éppen ezt nem teszi. Ha tehát a legfontosabbat, az elesett
