Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Puskás Attila: Isten neve és irgalma
24 Puskás Attila végén szereplő ,Jhvh-név” értelmezője, annak jelentését mondja ki. Eszerint a Jhvh-név tartalma éppen az, hogy irgalmaz és megkönyörül. A korábban tett isteni ígéret fényében (Kiv 33,17) az „annak” és az „azon” itt az egész népet jelenti, az Úristen az egész népnek irgalmaz és megkönyörül rajta. Ezen értelmezés szerint, Istennek ez az újabb ígérete nevének majdani kimondására éppen azt célozza, hogy megerősítse a korábbi ígéretét a nép iránt tanúsítandó könyörületéről. Isten mintegy kezeskedik ígéretének a valóra váltásáért azzal, hogy most újabb ígéretet tesz: meg fogja mutatni Mózesnek a dicsőségét, s ki fogja mondani neki szent nevét, az irgalom nevét. Ezzel ad bizonyosságot Mózesnek, s így teljesíti Mózes közbenjáró kérését. Dicsőségének megmutatása éppen abban áll majd, hogy kimondja szent nevének tartalmát, az irgalmasságát. Az „Irgalmazok annak, akinek irgalmazok, és könyörülök azon, akin könyörülök” isteni kijelentés nem az önkényről szól, hanem a dicsőségről. A dicsőség Isten istenségének, fenségének, hatalmának a kinyilvánítása. Ez pedig abban áll, hogy éppen egy ilyen népnek irgalmaz, mely egyáltalán nem érdemel irgalmat, egy ilyen népen könyörül, mely nem méltó a könyörületre. Teljes isteni hatalma, ereje szükséges az irgalmazás- nak ehhez az aktusához, egész isteni fensége és jósága nyilatkozik meg benne. így bizonyul minden emberi várakozás és megértés feletti, mindenek feletti Istennek, azaz dicsőségesnek. A dicsőség felől és a Jahve-név tartalmaként olvasva az „Irgalmazok annak, akinek irgalmazok, és könyörülök azon, akin könyörülök” mondat csodálkozásra indító, megdöbbentő kijelentésként hangzik. Mintha csak azt mondaná: nézd csak, nézzétek csak, kinek irgalmazok, kin könyörülök. Annak irgalmazok, akinek senki nem irgalmazna, de én irgalmazok neki; azon könyörülök, akin senki nem könyörülne, de én könyörülök rajta. Ez az én dicsőségem, isteni fenségem. Mert Isten vagyok, nem ember. A héber mondat görög fordítása a Septuagintában erőteljesen hangsúlyozza a kijelentés ígéret jellegét és Isten magatartásának rendíthetetlen állandóságát. A Hetvenes fordítás ugyanis jelen és jövőidejű igealakokat vegyesen használ a következő formában: „Irgalmazni fogok annak, akinek irgalmazok, és könyörülni fogok azon, akin könyörülök” (eleészó on an eleó, kai oiktirészó on an oiktiró). Ez a fordítás tovább erősíti a mondat második típusú értelmezési irányát. Mintha az Úristen ezt mondaná: nézd csak, ahogyan már most irgalmazok és könyörületet gyakoriok a népen, ugyanúgy fogok tenni a jövőben is, irgalmas és könyörületes leszek hozzá. Amilyen most vagyok, olyan leszek a jövőben is, mindig. Ha minden érdemtelen léte ellenére most irgalmazok és könyörülök a népen, akkor bízhatsz benne, hogy a jövőben is minden érdemtelen léte és bűne ellenére ugyanezt fogom tenni.
