Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
88 Javier Martinez dig nagyon szoros (politikai és gazdaságiam, családi, nevelési, művészeti s kulturális) együttműködés és kölcsönös függőség jellemzi. A gyakorlat testi formát kölcsönöz az elméletnek — ezért a legkisebb emberi gesztus is egész ontológiát foglal magába. Másfelől a gyakorlat megteremti s módosítja is az elméletet, ahogyan másfelől az elmélet is gyakran igazolja, módosítja vagy megteremti a gyakorlatot. Ez az egyik olyan lényeges kérdés, mely csírájában MacIntyre egész munkásságában jelen van.43 A közösség a hagyományhoz képest elsődleges, s ez a tradíció otthona. A racionalitás is itt bukkan fel (mind gyakorlati mind elméleti értelemben) és ezért a szellemi s erkölcsi életnek is a közösség az élettere. Ide tartozik az „individuum” is, s éppen ide tartozva válik teljes emberré, hisz innen nyeri önazonosságát, s identitását a világ számára. Ha ez igaz, s úgy hiszem az, akkor az előadásomban vázolt kihívás következményei nagyon fontosak. E nehézség ugyanis nem oldható meg azzal, hogy változtatunk eszméinken, s a nyelvi kifejezés valamely as43 Már a Marxism: An Interpretation (SCM Press: London, 1953 című művében is volt egy a filozófiáról s gyakorlatról szóló fejezet, melyet az 1968-as kiadásból kihagyott. A Marxism and Christianity 1995-ös újabb kiadásához írt előszavában MacIntyre megjegyzi: „Ez a fejezet eredetileg szerepelt a könyvben, mert igyekeztem kifejteni azt, amit helyesen alapvető problémaként ismertem fel. Később mégis kihagytam, mivel rá kellett jönnöm, hogy nemhogy megoldani, még megfelelően felvázolnom sem sikerült a kérdést.” Mindkét említett nehézséget s a gyakorlat s hit viszonyának makacs problémáját is jól példázzák az 1964-ben tartott Riddell Memorial Lectures, melyek aztán 1967-ben jelentek meg az Oxford University Press gondozásában Secularization and Moral Change címmel. MacIntyre harmadik előadásban azt az „ismerős tételt” vitatta meg, miszerint az erkölcsi változások (e gondolat terjesztői sokszor erkölcsi hanyatlást emlegetnek) elsődleges oka a vallási hitek leáldozása, míg a vallási hitek alkonyát a szellemi szkepticizmus okozza.” Ehelyett a szerző azt állítja, „az angol társadalom erkölcsi története, ha egyáltalán, akkor inkább a szekularizáció oka mint hatása.” (Secularization and Moral Change, 37. o.) 1995-ben még mindig a gyakorlat rendkívüli fontosságát hangsúlyozza még a teológia számára is. Miután leírja, miként bontakozott ki gondolkodása, miután újra felfedezte „Arisztotelész nézeteit a társadalmi s erkölcsi elméletről és gyakorlatról”, hozzáteszi: e felfedezés által „kizártam azon filozófiai feltevéseket, melyek megalapozták nehézségeimet a lényegi keresztény ortodoxiával szemben”, mely „csak egy, noha szükségszerű lépés volt a felé, hogy elismerjem a Katolikus Egyház bibliai kereszténységének igazságát.” MacIntyre ehhez hozzáfűzi még: „Nem csak azt értettem meg jobban, mint korábban, ami a marxizmus hivatalos keresztény elutasításában helyes volt, hanem azt is, ami téves, s ami olyan reakciós szociális beállítódásokból fakadt, melyek képesek az elmét elhomályosítani. Az egyik fontos gondolat, amit a katolikus - és még általánosabban a keresztény teológusok - nem emeltek ki kellőképpen, az volt, hogy mind Marx, mind a marxisták nagyon lényegesnek tartották elmélet s gyakorlat szoros viszonyát, s azt, ahogyan minden elmélet, beleértve minden teológiát is, a gyakorlat valamilyen formája. Ahogyan a tudományos elmélet állításait sem a tudományos kutatás gyakorlatától elvonatkoztatva kell értenünk vagy értékelnünk, úgy más kijelentések csoportjával is ez a helyzet. Amennyiben bármilyen elméletalkotást kiszakítunk annak gyakorlati összefüggéséből, mely tényleges otthona, legyen akár tudományos, teológiai vagy politikai és egy szabadon lebegő testté tesszük, nagyon könnyen az ideológiák árjába sodródhat.” (Alasdair M acIntyre, Marxism and Christianity, 2. kiadás, Duckworth, London, 1995, XXVIII—XXIX. o.)
