Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
Túl a világi észen 67 A világi ész felöleli azt, amit MacIntyre „liberalizmusként” írt le, ugyanakkor tágabb értelemmel bír: azzal az előnnyel rendelkezik, hogy magába foglal számos olyan részleges álláspontot, amellyé a liberalizmus s a felvilágosodás terve széthullott. A szerző azt is hangsúlyozza, hogy ezek a felvilágosodást követő álláspontok számos alapvető előfeltevésükben osztoznak a hagyományos liberalizmussal. A fogalom másik előnye, hogy csupán két szóval megvilágítja: a „világi ész” nem egészen az „ész mint olyan”, hanem csak egy történelmileg befolyásolt és kontingens módja az „ész” felfogásának, egy kifejezetten korlátolt és reduktív módja. És éppen e reduktív jellege miatt a világi ész nem alapozhatja meg a társadalmi valóságot, egy valódi emberséget, s erőszakba torkollik. Első megjegyzésem ezért lényegében igen egyszerű, nem is különösebben eredeti gondolat. A világi ész szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt kimerült. Már lelepleződött mitikus jellege s megalapozatlansága. Minden hatalma megvan, de mása sincs mint hatalma, önmagától legyőzve már elvesztette a racionalitás perét, mint ahogyan vesztett azokban az esetekben is, melyekért a múltban kiállt, mint amilyen a szabadság, az élet élvezete s az evilág szeretete. Csak része az igazságnak, ha azt mondjuk, hogy ami a liberalizmus után jön, az a nihilizmus, mivel a „nihilizmus” fogalma a „poszt- modernitás” fogalmában, vagy bármilyen más filozófiai álruhában valamiféle tiszteletreméltó és professzoros megjelenést kölcsönöz a jelenségnek. Ami a liberalizmus után következik, amennyiben meghagyjuk saját önsorsrontó dinamizmusában, az a polisz helyettesítése a barbársággal. Ez megtörténhet az anarchia köpönyege alatt, de a totalitarizmus olyan új formáját is magára öltheti, amelyet egyelőre még el sem tudunk képzelni. Ismét csak MacIntyre olyan „sötét korszakról” beszél, mely „már elért minket”.8 A nihilizmus ma nem egy filozófia, hanem mindenekelőtt gyakorlat, az öngyilkosság gyakorlata, még ha finom öngyilkosság is. Ez a kétségbeesett öngyilkossága. Ugyanakkor az erőszak gyakorlata is. A szekuláris társadalom a mindennapos erőszakban él, az erőszak valóságában. Ez az erőszak arról tanúskodik, hogy a nihilizmus nem felel meg létünknek, s ez nem is lehetséges. Ugyanakkor azt is mutatja, hogy egy nagyon is tényszerű formája annak, ahogyan a szekuláris társadalom elpusztítja önmagát, amikor újra8 Alasdair MacIntyre, After Virtue. A Study in Moral Theory, American edition, University of Notre Dame Press: Notre Dame, Indiana, 1981, p. 245. A “sötét korok” egy igen érétékes leírásával találkozhatunk G. Lipovetsky, L"ere du vide. Essais sur l’individualisme contemporain című könyvében (Gallimard, Paris, 1983.) [Mivel nem rendelkezem sajnos a könyv francia változatával, ezért a spanyol szövegre hivatkozom. Anagrama, Barcelona, 1986.]
