Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
Túl a világi észen 61 dem” kereszténységre jellemző módon, vagyis a keresztény tapasztalat széttöredezettsége felől fogjuk fel, s így maguk is a probléma részei, és nem annyira annak megoldását jelentik. Végül nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy létezik az „ortodoxia” egy olyan értelmezése is, mely olyan erősen kötődik a modernitás és a kereszténység modem felfogásához (együtt az egyéni, választható, privát „hitekkel”, vagy mint olyan „ideológia” vagy „eszmeiség”, mely nem egy valós emberi tapasztalatból származik, s amely éppilyen kevéssé határozza meg a valós életet), hogy nehezen segíthet az Egyháznak abban, hogy kitörjön abból a kényszerzubbonyból, melybe e kötődés mindannyiunkat bekényszerített. Kétségtelen, hogy a környezetünkben számos súlyos tévedés előfordul és ezek a keresztény élet s a teológia minden területét érintik. Feltétlenül szükséges s egyúttal javunkra való ezek pontos beazonosítása. Ez ugyanakkor korántsem elegendő, minthogy azzal sem érhetjük be, ha csupán megerősítjük e tévedések által megkérdőjelezett igazságokat, mondjuk mechanikusan ismételgetve őket, vagy felelevenítve egy hagyományosnak tartott nyelvet, ami azonban gyakran nem más, mint a hagyomány elfelejtésének utolsó előtti állomása. Ezt legalább a most következő két megfigyeléssel szeretném alátámasztani. Először is lelkipásztori életem során nem kevés olyan személyt ismertem, akik formális értelemben ortodoxok voltak, s kétségtelenül a legnagyobb jó szándékkal szerették volna fenntartani az Egyház igazságát és ortodoxiáját, s mégis, valami módon kiütközött, hogy küzdelmük végeredménye nem keresztény, s nem tükrözi az Egyház hitét. A végeredmény nem az a közösség és Krisztus testének szenvedélyes szeretete, melyet az egyházatyák és a nagy szentek írásaiból ismerhetünk. Úgy tűnik, mintha minden megvolna, s végül még sincs meg semmi. Talán megvolna, ha a kereszténység nem lenne más, mint igazságok s elvont kijelentések együttese, melyeket valaki magáénak vallhatna úgy, hogy közben semmi lényeges nem történik az életében. Világos azonban, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Mi több, hogy ha értelmünk mélyrehatóan elismerné e kijelentéseket, az valódi forradalmi változáshoz vezetne saját életünkben csakúgy, mint az egész világon. Azonban egy rejtélyes s rosszindulatú, kirekesztő mechanizmus miatt, noha látszólag minden megvan, a valóságban mégis nincstelenek vagyunk. Pontosan az hiányzik, ami ezt az egyveleget kereszténnyé teszi. Vagyis éppen az, amit nem lehet úgy elmagyarázni mint egy „eszmét”, vagy mint egy eszme vagy egy eszmerendszer elfogadását, alkalmazását, terjesztését, vagy „áruba bocsátását”, vagy még gyakrabban, mint egy olyan eszmét, vagy eszmerendszert, mely az ember érdekét szolgálja. Tehát pontosan az hiányzik, ami nem ma
