Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Eufinger, Veronika - Sellmann, Matthias - Török Csaba (ford.): Az elveszített tér? - A citypastoral mint az egyház városi stratégiája
Az elveszített tér? 25 ragadni saját életük fordulópontjait. Másfelől pedig az egyház a kontingen- ciák megnyitásának az intézménye: ezekben olyan lehetőségeket láttat meg, amelyek alapján a dolgok másként is lehetnének, s az élet szempontjából fontos, tudatos, értelemvezérelt döntések meghozatalát teszi lehetővé ezen tapasztalások kapcsán. 5. AZ ELVESZÍTETT TÉR? LELKIPÁSZTORI TEOLÓGIAI MEGFONTOLÁSOK Eddig tartott a sajátosan vallástudományos „külső nézet”. Nem minden olvasónak van az ínyére, hogyha „az üdvjavak ökonómiájáról” beszélünk, melyet az egyház meg szeretne valósítani a riíy-ben; vagy ha úgy modellezzük a sokféleséget, mint a vallási piac kihívását; vagy hogyha a lelkipásztorkodást látszólag gond nélkül kapcsoljuk össze a „siker” és a „stratégia” kritériumaival. Csakhogy ezen a területen nincs szó semmiféle „idillről”. Sokkal inkább az válik nyilvánvalóvá, hogy a lelkipásztori teológia megfontolásai terén is új kifejezési, megfogalmazási lehetőségek bukkannak fel, mint azt például Glock öt dimenziójának az önmagunkra vonatkoztatása kapcsán látjuk, vagy ha arra hivatkozunk, hogy a város és a templom között egykor a legelevenebb kötelékek álltak fenn. A jelen tanulmány kettős szemléletmódja révén bizonyos értelemben pontosan azt tükrözi, ami az egyházzal a városban történik: külső tekintetek kereszttüzébe kerül; s ennek a külső szemléletmódnak a kritériumai egyáltalán nem olyanok, mint a sajátjai, amelyeket már megszokott. Ennek megvannak a maga előnyei, amit egy rendszerelmélet szójátékkal így adhatunk vissza: mások megfigyelése révén megláthatjuk, hogy nem látjuk azt, amit nem látunk. Ezáltal a betekintéseinkből olyan relevanciák nőhetnek ki, amelyekre magunktól biztos nem jutottunk volna el. Van azonban hátrány is, amely alatt igencsak szenved a lelkipásztorkodás: a lényeg, ami mellett az ember ki akar állni, látszólag egyáltalán nem az, amit a többiek relevánsnak tekintenek. A mag, a lényeg az, amit a többiek nem látnak. Elevenen emlékszem egy igen lendületes vitára, amely lelkipásztori tervezők és városfejlesztők között zajlott le. A közalkalmazottak végül arra jutottak, hogy ha nagy egyházi épületek állnak a városok kiemelkedő helyein, akkor az erős felülértékelése az egyháznak. Amikor felmerült a kérdés, hogy akkor mi lehet ebből a haszon, akkor csupa olyan érv merült fel, amely az egyházat mint kívülről szemlélt épületet vette figyelembe: műemlékként, városmagként, közlekedési csomópontként, kulturális térként, a piac kulisszájaként, az átmenő forgalom generátoraként, az esti órákon a belső biztonságérzet érdé
