Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Ulrich, Ferdinand - Szalay Mátyás (ford.): Isten a mi Atyánk
Isten a mi Atyánk 107 viszonyrendszer minden szempontból transzparens előtte és alá van vetve ítéletének. O, az Úr idegen, a Teljesen más a „másikban”, akit a mi oly gyakran nem akar beengedni az ajtón. Ebben az idegenségben Ő az, aki bekopog. És ebben rejlik annak a biztosítéka is, hogy a talentumok befektetése nem korlátozódik a választott felebarátra, hanem feltétlen befektetés, a szeretet végtelen gyarapító-tekintélye [Mehrerschaft] a világban. A „másik” formájában Ő teszi lehetővé a termékenységet. Az Atya jelenléte nélkül minden emberi interakció önmagunk egyetlen egoista másolatává silányul. 4. Az emberek vágyakozása az Atya feltétlen igenjére Az Atya jelenlétszerű elrejtettsége úgy mutatkozik meg, mint a szeretet feltétlen fáradozásának alapja a világban. Amikor az ember önerőből saját atyjává szeretne válni (a hatalom akarására mondott „feltétlen igennel”, vagy azzal, ahogyan feltétlenül értelmet ad a mának [Nietzsche] - vagy marxista változatban azáltal, hogy a munkában az ember újrateremti magát) azon aktus közben, amellyel megszüli a világban az abszolút igen-t, újra visszahull magára. Rabszolgájává válik annak, hogy azonosítja magát az Atyával, nem tudja elajándékozni magát másnak, mivel nem ismeri el magát adományként. „Eredet nélküli eredetként” állandóan arra kényszerül, hogy bizonyítsa legitimációját. Nem szabad arra, hogy azt mondja, „szeretek”, mivel nem veszítheti el magát semmi „különbözőben” és fordítva, erőszakosan meg kell nyitnia az önmeghódításnak ezt a börtönét, hogy felszabadítsa önmagát. Amikor megpróbálja elérni az Atyát és annak abszolút tekintélyét, ellenkező irányokba kell elvesztegetnie magát. Ennek ellenére a küzdelem a teremtő szabadságra a végesben, mint végesben mondott feltétlen igen-ért az egyik legfontosabb téma a jelenkori gondolkodásban, Marxot és Nietzschét messze meghaladva. Titokzatos módon a diskurzus mindig a körül forog, hogyan születhet meg Isten a „puszta” végesség világából. A feltétlen fáradozás kezdeti igenjének feltétlennek kell lennie - hasonlóan az atyaihoz. Azt hihetnők, hogy a korszak ateizmusával és nihilizmusával meg lehet szabadulni a feltételektől. Nincs semmilyen transzcendens értelem, amelyhez odafordulhatnánk. így minden az emberre marad, hogy tegyen az emberért: a feltétlen és ingyenesen kimondott igen, „cél nélkül és végső állapot nélkül”, mivel (ügy gondolják) ez szükségszerűen relativizálná a kezdet eredetnélküliségét.
