Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Ulrich, Ferdinand - Szalay Mátyás (ford.): Isten a mi Atyánk
104 Ferdinand Ulrich A Fiú válasza az Atya tekintélyére ezért egyszerűen ez: önmaga befogadása, mint Önmaga léte. Pontosabban: igen az élet befogadására, ahogyan arra is, hogy „odaadja életét és ismét visszanyerje”, ami annyit jelent, mint feltámadni a halottak közül, és épp e tekintetben hagyni, hogy megtörténjen benne az, amit az Atya akar. Minthogy a Fiú az Atya auctoritas-ából született teljes isteni azonosságban, azt a feltétlen szabadságot is megkapja, hogy a halálból betörjön az életbe, és hogy „auctoritatív” módon végtelenül megsokszorozza önmagát, amint ennek állandó bizonyítéka az eucharisztia. Az Atya termékenysége az Ő (Jézus) fiúi termékenysége. 2. A teremtés, mint az Atya tekintélyének jelenvalósága Az isteni auctoritas szentháromsági életének alapján lehetséges a teremtés, mint a befogadás és önmaga-lét egysége. Hiszen minden a Fiúban teremtetett, és semmi nem jött létre az abszolút tekintély igéje nélkül. Ezért, amikor a teremtményi engedelmességről beszélünk, az isteni gyarapító-tekintély [Mehrerschaft] adományozásának közege nem jellemezhető passzívként (ahogyan ezt Marx, Nietzsche és Freud tették). A „hagyni, hogy rendelkezzenek velem” közegeként olyan tevékenység is, amely maga is szabadságot alapoz meg, és csak így néz szembe engedelmesen a Teremtővel.3 Minél szabadabb valaki, annál mélyebben térdet hajt, és annál nyitottabbak a szíve és a kezei. „Többé nem mondalak titeket szolgának, hanem barátnak”. „Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” Az Atya tekintélye szabad embereket keres, hogy átadja nekik, amit ajándékozni szeretne, mindenekelőtt Önmagát.4 Aki befogadja, szegényebb, mivel az adományozó adománya tölti el. Nyitottabbá válik az Atya adományának el-jövendőjére, arra, aki „minden jó adományban” önmagát adja; nyitottabbá annál is, aki csupán- nyitottság, aki számára Isten (egy perverz engedelmességben) állítólag „minden”, olyan formán, hogy végül a kötöttségektől mentes transzcenden3 Ezért mondja Aquinói Szent Tamás, hogy a befogadás (és engedelmesség) közege, amelyet előfeltételez a teremtés létaktusa, nem a forma nélküli anyag tiszta lehetősége, sem a lényeg po- tencialitása, amely befogadja a lét aktusát, hanem a „propium susceptivum eius quod est esse” a szubsztancia, t.i. az „esse habens”, az, ami már teljesen van, ami önmagában van, ami azáltal, hogy befogadta önmagát, már felszabadult. 4 Ettől a ponttól kezdve komolyan kell venni a causae secundae filozófiáját és a (szenthárom- ságtanilag megvilágított) diskurzus a „Szubsztanciáról" szintén új értelmet nyer.
