Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Puskás Attila: Hans Urs von Balthasar Krisztus hitéről
Hans Urs von Balthasar Krisztus hitéről 63 és mértéket szabó, lényegi formát adó istenviszonyáról van szó, mely (ős- képileg, archetipikusan) oly módon határozza meg az embert, hogy annak léte „önmagán túlra nyúlva, az Istenemberbe épülve” teljesedhet ki.31 Balthasar az újszövetségi tanúságtétel és az unió húposztatika dogmája (és a tulajdonságok kicserélhetőségének tétele) alapján, több gondolati nekirugaszkodás mentén igyekszik megfontolni Krisztus archetipikus tapasztalatának belső dimenzióit. Egyaránt el akarja kerülni a tudatkrisztológia síkján jelentkező monofizita és nesztoriánus beállítottság veszélyét. Az előbbi Krisztus öntudatát azonosítja az istentudattal, az utóbbi szerint „Krisztus embersége csak önmaga másikaként tapasztalhatja meg a benne lakozó Atyát és az őt inspiráló Szendéiket”.32 Krisztus istentapasztalata nem magyarázható sem pusztán az emberi pszichológia törvényei szerint, mely nem képes a húposztatikus egységet felérni; sem oly módon nem értelmezhető megfelelően, hogy elvont módon és egyoldalúan Krisztus istenlátásából indulunk ki, mert így emberi lelki valóságát már nem tudnánk tényleges valóságként felmutatni, illetve a skolasztikához hasonlóan Krisztusnak csupán különböző tudásmódjainak elemezéséhez jutnánk, anélkül, hogy egységes lelki életté tudnánk egységesíteni őket. Ezen keretek között mozogva Balthasar a következő alapvető megállapításokat teszi. (1) Krisztus ősképi tapasztalata először is azt jelenti, hogy Krisztusban az ember megtapasztalja Istent és Isten is megtapasztalja az embert. „Krisztus, a teljes és teljességre jutott ember léte egészében megtapasztalja, hogy mi is az Isten. Testével és leikével ennek a tapasztalatnak a megtestesülése. Ugyanakkor Krisztus, az emberré lett Isten, aki az embernek kinyilatkoztatja Istent, Istenként is megtapasztalja, hogy mi is az ember: az az ember, akit Isten akart, s aki egyben azonban összefoglalja magában mindazt, ami Istenről megfeledkezve él a világban. Az emberek erre a legteljesebb archetipikus tapasztalatra kapnak meghívást, és a maguk módján bele is bocsáttatnak.”33 (2) Krisztus istentapasztalata különbözik a többi ember istentapasztalatától, hiszen „soha, senki nem látta Istent, csak az Egyszülött (Jn 1,18)”. Krisztus önértelmezése szerint ő maga az Istentől eredő Ige, az Atyától a világba küldött Fiú, aki egy az Atyával (Jn 10,30). A megtestesült Fiú Atyával való egysége végső soron a Fiú istenségében gyökerezik. így Krisztus istentapasztalatának végső alanya a megtestesült Fiú isteni személye, aki megtestesülése következtében emberi módon, emberi tapasztalatot szerez az Atyá31 Uo. 289. 32 Uo. 309. 33 Uo. 288.
