Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Löser, Werner - Török Csaba (ford.): "Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8) - A kenózis teológiája Hans Urs von Balthasar gondolkodásában

„Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig’’ (Fii 2,8)

15

Hasonlóan van a Szentlélekkel is. Von Balthasar a kevés idevonatkozó újszövetségi szöveghely alapján kitapintott néhány kijelentést a Szentiélekről az üdvrendben. Ennek során megmutatkozott: Jézus földi élete során a Szentiéleké volt a feladat, hogy „indítsa” Jézust, vagyis szembesítse őt az Atya akaratával, hogy követhesse azt. A Szentlélek, aki öröktől fogva az Atya és a Fiú közötti szeretet gyümölcse, a földi Jézussal szemben megtestesíti az isteni „meg kell történni”-t.

„Ameddig Jézus a földön időzik, a fölötte nyugvó Lélek konkréttá teszi számára az atyai akaratot, amelynek megtétele az ő eledele. Amikor pedig a Lélek »indítja« őt az óra felé, amely el fogja hozni számára az abszolút túl sokat követelést, akkor a Fiú legbensőjében igent mond erre az in- dítottságra (»Mennyire vágyom utána, mennyire szorongok« - Lk 12,50), amely őt is szükségszerűen oda vezeti el, »ahová nem akar menni« (Jn 21,18), nem csak a halálba, hanem az istenellenesnek a birodalmába, a »bűn« benső valójába, amelyet neki úgy kell hordoznia, hogy nem vehet tőle távolságot (2Kor 5,21)”.24 25

Von Balthasar a fentebb elmondottakra való tekintettel olykor „a Fiú és a Lélek közötti viszony üdvrendi megfordulásáról (inverziójáról)” beszélt. Ez magában foglalja, hogy a Szentléleknek „tartózkodnia kell isteni alakja egyes szempontjaitól”,23 ekként tehát azt a módot képezi, ahogyan a Szentlélek is megismeri a szenvedést, vagyis a kenózist.

Ennek a szentháromságtani felfogásnak a belső közelsége Bulgakov felvetéséhez teljesen nyilvánvaló.

ELHATÁROLÁSOK

Legalább itt utalnunk kell röviden arra, hogy von Balthasar azáltal is elmélyítette és egyértelműsítette szentháromságos irányultságú kenózis-értelme- zését, hogy egybevetette azt más szerzők kenózis-teológiáival és -filozófiáival. Először is emlékeztet a korai lutheri teológia kenotikusaira, Johann Brenzre (1499-1570) és Martin Chemnitzre (1522-1586), és utalások szintjén érinti azokat a kenotikusokat is, akik Németországban, Hegel eszméit terjesztve, felléptek: Gottfried Thomasius (1802-1875), Franz Hermann

24 Christologie und kirchlicher Gehorsam, in Pneuma und Institution (ld. 5. lj.), 138; vö. uo. 223k.

25 Uo. 224.