Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Zaborow, Holger - Török Csaba (ford.): A szegénység fogalma, tipológiája és etikája - Filozófiai megközelítések
32 Holger Zaborow foglalják az egyik ember másikkal szembeni sajátos kötelezettségét. Leginkább ott találkozunk ezzel a kötelezettséggel, ahol az emberek nem tudnak önerőből megszabadulni szegénységüktől, vagy nem tudnak könnyíteni annak következményein. Ezekben a helyzetekben az embereknek különösen szükségük van másokra, azok oltalmára és idejére, de konkrét segítségére és támogatására is. Ez utóbbi szempont kapcsán felmerül a kérdés, hogy tudunk-e egyáltalán, s ha igen, miként, mi módon választ adni a szegények szükségleteire. A fenti kérdésekre adott válaszok nem annyira magától érte- tődőek, mint ahogy azt az első pillanatban gondolhatnánk. Például a határozott individualizmus alapelvként tételezhetné, hogy túlértékeljük a másikhoz való viszonyt, valamint a társadalmiságot, s hogy az egyén az, aki elsődlegesen felelős önmagáért. Ebben a megközelítésben semmiféle, vagy legalábbis csak minimális kötelezettség áll fenn a másikkal, vagy az abszolút szegénység állapotában lévővel szemben. Ebből a nézőpontból gyakran maga a szegénység is individualizálódott, ami azt is jelenti, hogy a társadalmi, politikai vagy általában véve strukturális okokat nem veszik, vagy nem szabad számításba venni. Nem ritka, hogy a szegénységben egy vétkes hiányosság vagy bűnös oktalanság következményét látják. Ám ha igaz is, hogy a szegénység lehet a személyes vétek következménye, ez még nem jelenti azt, hogy az embernek ne lenne meg a joga annak a csökkentésére. És még egy olyan ember is kérheti a másik támogatását, aki önhibájából került a szegénység állapotába - annak ellenére, hogy ő a felelős. Az ezirányú kötelezettséget radikálisan visszautasító ember példája e negativo mutatja meg, hogy ez a kötelezettség fennáll. Hiszen embertelennek, az emberi mivolt megfogyatkozásának ítéljük az ilyen magatartást. De miért is áll fenn ez a segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettség? Kétfajta válasz lehetséges arra a kérdésre, hogy miért kell segíteni a szegényeken. Az első a következő: felebaráti szeretetből. Vallásos igazolást nyújthatunk ennek a válasznak, amikor keresztény szempontból az Isten és a felebaráti szeretet parancsára hivatkozunk, amely szerepel az evangéliumban. Ez azonban nem szükségszerű. Előítéletesség lenne, ha tagadnánk, hogy egy nem keresztény, vagy Istenben nem hívő ember képes szeretni a felebarátját. Ugyanis a szenvedő ember iránti irgalmassághoz nincs szükség semmiféle egyéb igazolásra, mint arra, ami lényegileg bennfoglaltatik az emberi természetben. Ily módon pedig ez az irgalmasság elvezethet a felebaráti szeretet cselekedeteihez, amelyeket teljesen szabadon viszünk végbe, s amelyek nem elvárhatók, azaz nem vezethetők le valamiféle etikai vagy jogi elvárásból.
