Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Zaborow, Holger - Török Csaba (ford.): A szegénység fogalma, tipológiája és etikája - Filozófiai megközelítések
A szegénység fogalma, tipológiája és etikája 29 3. 5. Az ontológiai szegénység Mindezek mellett van még egy további, sokkal mélyebb formája a szegénységnek, amely összefoglalja magában az eleddig meghatározott négyet. Ezt a szegénységet ontológiai szegénységnek is nevezhetjük. Mit értünk alatta? A lét mindig a szegénységben teljesedik be, vagy - ahogy Platón mondja - az ember érosza, azaz vágya és megkívánása mindannyiszor a szegénység gyermeke. Ha ugyanis nem hiányozna semmi, akkor nem lenne létjogosultsága semmiféle vágyakozásnak sem. Ám az ember ebben az esetben Isten lenne - az a jóságos lét, amely semmiféle irigységet nem érez, mivel semmi sincs, ami hiányozna neki. Nem képzelhetünk el itt a földön semmiféle olyan helyzetet, ahol megszűnne az embernek ez az alapvető szegénysége. A kortárs antropológia más megközelítést alkalmaz ezen ontológiai szegénység kapcsán, mint a platóni vagy ágostoni, fentebb vázolt hagyomány. Ezen újabb terminológia szerint az embert „hiánylénynek” [ens indigens] lehet nevezni.7 Az ember tehát egy szükséglény vagy hiánylény; szegény, és ez a szegénység, valamint ennek tudatosulása ily módon kikerülhetetlenül az emberi élet integráns része, a személyes fejlődés minden aktuális tendenciájának az ellenére. Embernek lenni - ez egyszersmind azt is jelenti, hogy ontológiai- lag szegények vagyunk. Mindezidáig filozófiai szempontból vizsgáltuk a szegénységet, azaz a szegénység azon formáit vitattuk meg, amelyek egyrészről minden ember számára közösek, vagy közösek lehetnek, másrészről pedig az egyetemes filozófiai gondolkodás segítségével értelmezhetők. Mindez azonban nem áll akkor, amikor a szegénység egy további formáját írjuk le. 3. 6. A lelki szegénység A lelki szegénységet valóban nem lehet másként megérteni, csakis a létezés vallásos értelmezése alapján, vagy - hogyha a törékenység cinikus vagy epi7 Ld. pl. J. G. Herder, Abhandlung über den Ursprung der Sprache, Stuttgart 1954, 24: így szól Herder klasszikussá vált megfontolása az emberről: „Ennyire szétszórt, meggyengült érzékeléssel, ennyire meghatározatlan, alvó képességekkel, ennyire megosztott és ellankadt ösztönökkel születve, láthatóan ezernyi szükségletre utalva, egy nagy körforgás részéül szánva - és mégis annyira elárvulva és magára hagyva, hogy bár van nyelve, még azzal sem tudja kifejezni a hiányát - Nem! egy ilyen ellentmondás nem képezheti részét a természet rendjének. Az ösztönök helyett más rejtett erőnknek kell szunnyadnia benne!”.
