Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Török Csaba: Az értelmiségi lét illúziója
Az értelmiségi lét illúziója 33 paravánja, amivel takargatjuk a valóság kiüresedettségét? Megszállott analitikus módjára képesek vagyunk mindent lebontani, de mi az, amit felépítünk? A legapróbb (s ezzel együtt leginkább összetett) kérdésekre gyűjtjük a válaszokat, de a legnagyobb (s ezzel együtt leginkább egyszerű) kérdésekre már nem tudunk választ adni. Mi az igazság? A tudás, az értelmiségi lét miként szolgálja a közjót? Milyen felelősséget ró ránk a felhalmozott ismeret a társadalommal, a kultúrával, az emberi közösséggel szemközt? Kik vagyunk mi, XXL századi írástudók? Mi a feladatunk? Van-e még küldetésünk? Ezek a kérdések természetesen kicselezhetők, hiszen egy diák, de tegyük hozzá: igen sok nagy érdemekkel bíró professzor is hajlik arra, hogyha eléggé specializálódott, ha nyelvezete, megnyilvánulásai, mérhető publikációi már eléggé visszatükrözik önnön tudományosságát, akkor ezzel megelégedjen. Ha előbb kiválóan teljesíti vizsgáit, majd később rendszeresen ad ki könyvet, cikket, tanulmányt, ha elég számú felkérést kap különféle előadásokra, akkor úgy vélheti: ő tudós, az értelmiség elitjéhez tartozik. Ez az önbizonyosság és tudományértelmezés nem igényli a fenti igen általános, mégis végtelenül egyszerű kérdések feltételét. Minek kérdezzek rá az igazságra, ha le tudok vezetni sok ezer igazságot? Ez az emberi magatartás végső soron azt erodálja, amit moralitásnak (vagyis tudatos és szabad, önmagunk és mások iránti felelősséggel felvállalt döntésnek és cselekvésnek) nevezünk. Hiszen ha megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak önnön tudományommal foglalkozzam, a közjóra, a társadalomra, a kultúrára való minden aktív és tevőleges vonatkozás nélkül, akkor kikapcsoltam mindebből az erkölcsiség szempontját (ennek klasszikus példája a felvetés: miért ne végezzünk el egy kísérletet, amihez adottak a technikai feltételek?). Ha nem tudok mit kezdeni az igazsággal, akkor olyannyira relativizálódik minden, hogy a kérdések és válaszok rengetegében már nem lesz hierarchikus rend, nem válik semmilyen morális szükségszerűség megragadhatóvá. A kutató a számára (vagy a cégek, megrendelők számára) fontos tudásért kutat, merő kíváncsiságból - hogy eközben átlép-e etikai határokat, nem lényeges. Napjainkban az emberi geno- mot érintő orvosi technikák kapcsán egyre több esettel találkozunk, ahol nyilvánvalóvá válik a kérdések nem elvont-(ál)tudományos, hanem etikai megragadására való képtelenség a legfantasztikusabb elmék részéről is. ,/lz elit egyetemek által magukévá tett morális nihilizmus megrémítette volna Ador- nót. Ő tudta, hogy a radikális rossz csakis a félénk, csordaszerű és összezavarodott nép, a propagandagépezet és a pusztán látványt és szórakozást kínáló média, valamint az oktatási rendszer együttműködésével volt lehetséges, amely nem közvetített transzcendens értékeket és nem táplálta a személyes lelkiismeret képessé
