Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Zaborowski, Holger - Török Csaba (ford.): Az egyetem válsága - a válság egyetemessége
16 Holger Zaborowski ség minduntalan új viszonyba kerül, hogy az egyetemnek változnia kell, hogy hű maradjon önmagához. Ebből kifolyólag az egyetem sokszor elátkozott kortárs válsága nem újdonság. Épp ellenkezőleg: ez az egyetem elevenségének a jele. Aggódnunk kellene, ha nem állna fenn ez a válság. Az az igazán veszélyes az egyetem számára, hogyha már nem vitatkoznak róla - hogyha besorolódna lényegidegen összefüggéseibe, s csakis a kívülről számára juttatott szerepnek felelne meg, vagy ha az egyetem túlzó önbizalommal történetileg kontingens alakját abszolúttá tenné, s ezáltal kivonná magát a változás lehetősége és szükségessége, a történeti átalakulás és válságtapasztalat alól. Az első esetben elfelejtenénk, hogy az egyetemet nem lehet korlátozni egy konkrét szerepre vagy funkcióra, s hogy ezzel ellentétben minden funkcionalizmust, az igazság és a szabadság minden tőlük idegen céloknak való alárendelését radikálisan megkérdőjelezi, s ily módon tövis marad minden kísérlet ellenében, amely az igazságot és a szabadságot „civilizálni” és társadalmi, gazdasági, politikai vagy akár vallási elvárásokra redukálni akarná. A második esetben pedig elfelejtenénk, hogy az egyetemnek nem csak egyetlen alakja van, hanem csakis történelmi alakzatainak a sokféleségében eleven. Mert ha valami hozzátartozik az egyetem „lényegéhez”, akkor az nem más, mint a válságszerű, amely mindig újra eldönti és különválasztja azt, ami lényeges, s azt, ami lényegtelen, s ellenáll minden kísérletnek, mely lényegét egyszer s mindenkorra le akarná szögezni, vagy egy nálánál nagyobb rendszer elemévé akarná tenni az egyetemet. Nem azért van ez így, mert az egyetem a különbözőségről vagy az ellenállásról, a tiltakozásról vagy a lázadásról mint öncélokról szól, hanem azért, mert az egyetem által tiszteletben tartott igazság és szabadság csakis a mindent lezárni és besorolni akaró beazonosítással szembeni ellenállásban őrizhető meg. Aki megvizsgálja az egyetemtörténetet a középkortól napjainkig, hamar megállapítja, hogy az egyetem mindig újfent felmutatja a válságszerűnek a pillanatait. Úgy tűnik, hogy aki az egyetemről beszél, az mindig annak válságairól is beszél. A felemelkedésnek, a virágzó akadémiai életnek és az akadémiai szabadság önállításának a fázisai mellett ott vannak mindannyiszor a hanyatlásnak, a jelentéktelenségnek, az öntűlbecsülésnek és a szabadság elvesztésének a fázisai. Mindez azt jelenti, hogy a kortárs aggodalmak az egyetem kapcsán helytelenek? Hogy a gyakran polemikus tónus az egyetemről folytatott vitákban el fog ülni? Hogy a reform és az ellenreform ideje után egyszer csak az egyetem hajója újra csendesebb vizeken fog tovább hajózni? Több indok is emellett a remény mellett szól. Nem lenne szabad annyira türelmetlennek
