Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlögel, Herbert - Török Csaba (ford.): Az Egyház szentsége és bűnössége - Morálteológiai vázlatok
6 Herbert Schlägel kijelentései által megerősítést nyertek szándékaikban és erőfeszítéseikben. Ezen felül számos helyen az Egyházban előmozdításra került a világiak szolgála tvállalása és elköteleződése, illetve tanácskozási lehetősége. Akár főállású, akár önkéntes együttműködésük nélkül az Egyház ma már nem is lenne elgondolható. Ezen tematika kapcsán nem a mindig újra meghatározandó és teológiailag megalapozandó egyensúlyról van szó a felszentelt szolgálat- tevők és a világiak között, hanem arról a kihívásról, hogy a szentség vajon olyasvalami-e, amelyre törekedni kell, vajon a szentségre szóló meghívás ajándékából megszületik-e annak a feladata, hogy saját személyes életünkben is törekedjünk a szentség megvalósítására. Teológiai szinten a tanítóhivatali megnyilatkozások tükrében akármennyire is feltétel nélkül igeneljük ezt a kijelentést, a boldoggá- és szenttéavatások jelenlegi rendje (minden bizonnyal akaratán kívül) nem támogatja ezt a látásmódot. Ugyanis a boldoggá- és szenttéavatási perek során az érintett személy életében a rendkívüli dolgokat kell kimutatni („az erények hősies fokon való gyakorlását”), s hangsúlyozni kell hatóerejüket (egy csoda tanúsítása). Ez mintegy „eltávolítja” az érintettet abban az értelemben, hogy az egyes keresztény mind kevésbé érzi megszólítva magát arra, hogy életét és magatartását az adott személy példája szerint alakítsa. A szentek olykor persze közelebb is kerülnek, mivel a sokféle mindennapos problémákban és szükséghelyzetekben közbenjáróként segítségül lehet hívni őket. Ezért nem meglepő, hogy első helyen pápákat, aztán papokat és szerzeteseket emelnek az oltár dicsőségére, mivel mindannyiuk mögött meghatározott csoportok állnak, kezdve a pápák esetében a katolikusok tömegén, majd az egyházmegyéken át egészen a szerzetesi közösségekig, akik támogatják a mindenkori szenttéavatási szándékot. Az is érthető bizonyos mértékig, hogy a szentek és boldogok száma növekszik, hiszen összetételükben mégiscsak egyre jobban az Egyház világszintű, egyetemes dimenzióját tükrözik. Az ambivalenciához még egy további szempont is hozzájárul. Egyes, az elmúlt évek során szentté avatott személyek nehéz lelkiismereti döntésüket a náci diktatúra idején egyházi támogatás nélkül, vagy egyenesen az egyházi állásfoglalás ellenében kellett, hogy meghozzák. Amikor 2001. október 7-én szentté avatták Nikolaus Groß-t, aki ellenálló volt a nácizmus idején, újságíró, szakszervezeti vezető, s egyebek mellett a „Ketteler-Wacht”-nak, a Katolikus Munkásszövetség sajtóorgánumának a főszerkesztője, akkor az esemény előtt így írt a „Die Welt” című napilap: „Nagy nap ez Nikolaus Groß családjának és barátainak. Nagy nap a német helyi egyháznak. Azonban olyan nap is, amikor újra fel kell vetni, méghozzá a lehető legkeményebben annak a kérdését, hogy milyen vétek és mulasztás terheli a katolikus püspököket
