Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1-2. szám - Az Ember: homályba borult? - Birot, Antoine - Török Csaba (ford.): A nemi különbözőség krisztológiai és szentháromságtani alapja: Adrienne von Speyr "Nemek teológiája" (NB XII) című műve szerint
A nemi különbözőség krisztológiai és szentbáromságtani alapja 21 nem más az elküldött Fiú számára, mint szentháromságos fiúi Szere tétének üdvrendi módon való kinyilvánulása „az alapvető feszültségben: vezetni [führen] és vezetve lenni” (p. 35): „Az Urat az Atya vezeti [geführt] (...) A Fiú nem választ semmi mást, mint az Atya akaratát, ahhoz illőnek tűnik. Egyedül az Atya határoz meg mindent: »Senki sem ismeri az órát, még a Fiú sem«. (...) A Fiú egészen addig szerette az Atyát, hogy teljességgel ráhagyta az idők teljes meghatározását” (p. 38-39), ahogy általánosságban véve mindennek a meghatározását. Totálisan kiüresedett az Atyában, és most, általa elküldve, mindent tőle kap. „Az, amit a világnak kell adnia”, mindenekelőtt „az Atyát látásában áll, akiből ő ered” (p. 100). Például: „a mód, ahogyan az Úr előkészült egy prédikációra, amelyet a várakozó nép előtt mondott; mivelhogy ő ember, s ezért elő is kell készülnie; mivelhogy Isten, ez a felkészülés a rendelkezésére áll: az Atyával való örök közösségében. Ekként az Atya felé tekint, őt szemléli, hogy megtalálja a helyes szót” (p. 101). Mindezt a legmélyebb és legnyitottabb Szeretet engedelmességében éli meg: „Azt akarja, hogy engedelmességében az Atya megláthassa a világ engedelmességének a tükörképét” (p. 79). Mivel az engedetlen világnak most vissza kell térnie az Atya fényébe. Hogy ez megtörténhessen, a Fiú a kereszten „hordozza a világ bűneit, a mi bűneinket. (...) A kereszt szenvedései által helyreállt a tisztaság” (p. 70-71). Ha lehetséges ily módon hordozni a bűnt, ha a Fiú útja mélyebbre vezethet, mint a bűnös világ, és meghaladhatja a bűn eltávolodottságát, ez azért van, mert az Úr által végbevitt helyettesítő képviselet [représentation] teljes dimenziói szerint valójában szentháromságos cselekvés. Olyan cselekvés, amelyben „a kereszten nem lehetne egyszerre a Fiú is erőtlen, mégpedig egy ilyen önátadásban, hogyha az Atya nem lenne ugyanakkor maga is erős és sokat követelő. (...) Egy olyan nagy önátadás, mint a Fiúé (...) visszautal, miként egy edény is, arra a mértéket meghaladó valóságra, amely meg tudja tölteni. (...) A Szentlélek viszi végbe a cserét” (p. 23). A Fiú tehát egész küldetése során, amely a keresztig vezet, tudja, hogy az Atyától jött, az Atya Szeretetéből származik, vagyis „amikor eljön az ő önátadásának az »Órája«, nincs szüksége egy elgondolt tervre, hogy akkor és ott végrehajtsa azt; hanem az Atya elengedésére visszanyúlhat az Atya »elengedéséhez« [Loslassen], amely emberségének kezdeténél található” (p. 73). Az Atyának eme (Szeretet-) aktusa által van az elküldött Fiúnak egy előre kigondolhatatlan (imprepenzábilis) öntudata, s ezzel már a legelső pillanattól fogva összhangban van: az Atyának mondott Igenje nem »egy kis idő múlva« érkezik, hanem jelen van öntudatában, mégpedig szintén előre el nem gondolható módon mint az elküldöttség tudata. Amikor igent mond
