Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában
64 Török Csaba egy cselekvő nélküli cselekvést, és egy heterogén egészet. A rajokban nincs központi parancs, nincs olyan egyed vagy képviselő, amely képes lenne felmérni, átlátni és ellenőrizni az egész rajt. A raj cselekedetei mégis rendezettek, a mozgása motivált s a mintának megvan a célja.14 A közelítési módban megvalósul egyfajta kopernikuszi fordulat: immár nem az egyénből (személyesség, identitás, öntudat stb.) kiindulva akarjuk értelmezni a közösséget (társadalmat, kultúrát, emberi hálózatokat), hanem éppen fordítva: a raj egyedeként tekintünk az emberre. Ez persze felvet igen komoly kérdéseket. Hiszen a cél, a szándék, a cselekvés tulajdonképpen a rajé, és nem az egyedé. Ez önmagában véve nem jelent gondot a méhek esetében (megint csak - bizonnyal a kortárs tudósok kifejezett szándéka nélkül - Mandeville meséje sejlik fel a raj-elmélet állatvilágból vett képe mögött), ám súlyát azonnal megérezzük, ha mindezt az emberre vonatkoztatjuk: Hogyan értékeljük az egyéni vágyakat? Milyen jelentőséget tulajdonítsunk a személyes szándéknak, törekvésnek és döntésnek? Egyáltalán: van-e értelme még klasszikus értelemben az emberi egyed alanyiságáról beszélni? Maga a raj-elmélet is tisztában van azzal, hogy az ember lényegileg más, mint egy dolgozó, szorgos méhcsapat. „Míg egy konkrét személy bizonnyal létezhet a raj nélkül, addig a raj az egyének sajátos típusú konstitutív erejétől függ. Az egyének eltérő típusú egyének a rajban, kombinálva a helyi szintű döntéshozatalt és mozgást, a helyi szintű konszenzus-képzést és egy olyan érzelmi kapacitást (érzelmek körforgását), amely az egyént a rajhoz mint egészhez köti”.15 Ám a kérdés nyitott: miért, miként, honnan alapozódik meg az egyediség, az egyéni alanyiság? Ha a cselekedet személyes szintű intencionalitása tulajdonképpen a raj-cselekvés végső szándékának tükrében nyeri el értelmét (vagy bizonyul értelmetlennek), milyen szabad tér marad az erkölcsi megfontolás számára? A raj-elmélet ugyanis végső soron eljut arra a belátásra, hogy „többről van itt szó, mint hogy az egyének vagy csoportok önmeghatározására gondoljunk: itt úgy gondolunk az önmeghatározásra mint önszervezésre (it is thinking about self-determination as self- organisation)’’.16 Ennek az elgondolásnak hatalmas a hordereje, talán fel sem mérjük, mennyire. Itt már nem pusztán egyfajta új szociológiai vagy politológiai szemléletről van szó, hanem az emberi létezés furcsa átszabásáról: 14 Thacker, E., Networks, Swarms, Multitudes (Part Two), in http://www.ctheory.net/artic- les.aspx?id=423#bio 15 Uo. 16 Uo.
