Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Kasper, Walter - Török Csaba (ford.): Kempis Tamás Krisztus követése című művének ökumenikus jelentősége

Kempis Tamás Krisztus követése című művének ökumenikus jelentése

45

kozott: „Ó, ti ostoba disznóteológusok! (O ihr dummen Sautheologen)!” (WA 56,274). Gabriel Biel lett tehát, miként ezt a skolasztikus teológia elleni 1517 szeptemberi tézisei is előre mutatják (WA 1,224-326), Luther egyik legfőbb teológiai halálos ellensége.

Tehát egyrészt a áevotio modema és Kempis Tamás, másrészt Luther oldaláról vannak fontos közös források és párhuzamok, azonban vannak jelentős különbségek is. Lutherrel ellentétben Kempis Tamásnál nem találunk pápaság- vagy egyházellenes kritikát, legkevésbé pedig goromba fráter módjára való polémiát [Grobianismus]. Kempis Tamás országa csöndesei közé tartozott. Ugyan világos volt előtte kora szerzetesi életének a pusztulása, ám ettől még nem kezd a kolostori élet alapvető kritikájába, hanem inkább szerzetesi reformot akar (I, 3; 17k; 19k; 25 et passim).

Ez a megosztott viszony magyarázza, hogy a Krisztus követésé-nek a későbbiekben kettős hatástörténete volt. Egyrészt a katolikus recepció, amelyet a leginkább az ellenreformáció (vagy ahogy napjainkban mondani szokás: a katolikus megújulás) legjelesebb képviselője, Loyolai Szt. Ignác (t 1556) mozdított elő. Lelki irányváltásában megsebesülése után döntő szerepet játszott ez a könyv; lelkigyakorlatos könyvecskéjében lelki olvasmányként javasolja azt a második lelkigyakorlatos hétre (nr. 100). Ezáltal a Krisztus követése a katolikus reform klasszikusává vált. Borromeo Szt. Károly, Neri Szt. Fülöp, Canisius Szt. Péter, Szalézi Szt. Ferenc, Bellarmin Szt. Róbert és még mások nagyra tartották. A birodalmi egyház szekularizáció általi összeomlása után a „bajor egyházatya” (G. Schwaiger), Johann Michael Sailer (t 1832) fordítása és annak recepciója a von Gallitzin hercegnő körül kialakult müns- teri körben mérvadóvá vált a XIX. századi katolikus megújhodás számára.14

Mivel a Krisztus követése oly sok hasonlóságot mutat a hiteles lutheri lelkiséggel, és másrészről az Egyház és az egyházi üdvközvetítés - a negyedik könyv kivételével - alig játszik szerepet benne, a mű evangélikus körben is meglepően kiterjedt recepcióra találhatott. Erre mindenekelőtt egy a devotio modema-ra emlékeztető, napjainkig is befolyásos evangélikus ébredési mozgalom pietizmusában került sor.15 Ez a mozgalom - az ólutheranizmusban tapasztalható intézményes megkérgesedés és tanításbeli megkeményedés

14 Vö. Staubach, N., Von der Nachfolge Christi, 96-98.

15 Emil Brunnernél (Die Mystik und das Wort, Zürich 1924) és Karl Barthnál (KD 1/2, 368) egyoldalú kritikus értékelést találunk. Ez utóbbi szerző egy kalap alá veszi a pietizmust, a felvilágosodást és a jezsuitizmust, s Tersteegent is negatív fényben mutatja be (uo. 275skk; Die protestantische Theologie im 19. Jahrhundert, Zürich 1946, 82; 97; 106). Azonban az újabb kutatások és viták alapján lényegileg módosult a kép, vö. Brecht, M., art. Pietismus, in TRE 26 (1996), 606- 631; Wallmann, J., art. Pietismus, in RGG 6 (2003), 1341-1348.